Hirdetés

Corona–GYHK: ekkora tempónál nincs sok hely és idő

A GYHK kapusa, Rinne nagyszerű napot fogott ki
Fotó: Brassói Corona

Hatalmas iramú, a végtelenig kiélezett mérkőzést játszott vasárnap Brassóban a Corona és a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Erste Ligában. A gyergyóiak edzője a második harmaddal volt elégedetlen, a brassói az eredménnyel.

2023. december 11., 11:12

A találkozó bármelyik oldalra eldőlhetett volna, a piros-fehérek lőttek eggyel több gólt.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Nagyon jó hokimeccs volt, két jó csapat között. A tempó, az iram nagyon magas volt végig. Nem tetszett viszont második harmad a sok lefordulás miatt. Oda-vissza rohantak a csapatok.

Kívülről, a szurkolók számára elég jó meccs lehetett, de a második harmad edzői szemmel borzalmas volt.

Az utolsó harmad pedig rendben volt, mert miután az első másodpercekben gólt szereztünk, mi tudtunk irányítani. Jól tartottuk a korongot, és védekezésben is nagyon keményen dolgoztunk, sok blokkolással segítettük a kapust. És Rasmus is sok-sok védést adott nekünk.

Olyan volt ez a meccs is, amilyenek a tavalyi rájátszásban az elődöntőben voltak. Természetesen örülünk a három pontnak”

– összegezte a meccset Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője.

„Nem ez az eredmény, amit szerettünk volna. Úgy gondolom, hogy a GYHK jobb volt az első harmadban, mint mi. Nem sokkal, de nekik voltak jobb lehetőségeik. Aztán a második harmadban volt négy-öt nagy gólhelyzetünk, párszor a kapuvasat is eltaláltuk.

Ott eldönthettük volna a meccset, de ezért Rasmus Rinne az egyik legjobb kapus a ligában.

És mindenki tudja, mi történt a győztes gólnál... De ha nyerni akarsz egynél több gólt kell tudnod lőni. A tempó nagyon gyors volt, fenomenális. És amikor a srácok ilyen sebességgel mozognak, és próbálják kezelni a korongot, és figyelniük kell a nagydarab ellenfelekre, akik megpróbálják leütközni őket, akkor nincs sok idő és hely odakint. Gyors döntéseket kell tudnod hozni, és ugyanolyan gyorsan végrehajtani. És sajnos ők eggyel többet lőttek, mint mi.

A GYHK nem véletlenül bajnok. És amíg le nem taszítod őket a dobogó tetejéről, addig ők maradnak a bajnokok”

– nyilatkozta Dave MacQueen, a Corona edzője a mérkőzés után.

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
18
12
2
1
3
82-46
41
2
Budapest JAHC BJAHC
20
9
3
4
4
78-60
37
3
Újpesti TE UTE
20
10
2
1
7
64-56
35
4
Gyergyói Hoki Klub GYHK
21
9
3
1
8
74-66
34
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
20
8
3
3
6
64-60
33
6
Brassói Corona Brassó
20
10
1
0
9
64-64
32
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
21
7
1
5
8
79-88
25
8
Debreceni EAC DEAC
21
5
3
2
11
56-76
23
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
20
4
4
2
10
44-68
22
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
23
6
0
3
14
61-82
21
Csíkszeredai Sportklub:

*A Sportklubtól 3 pont levonva

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

Szilassy több „mocskos gólt” vár, Lundh az eltűnt ritmust keresi

Győzelme ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a Sportklub vezetőedzője, a GYHK szakvezetője a kapu előtti munkát hiányolta, az Ágyúsoknál pedig a helytállást emelték ki a jégkorong Erste Liga vasárnapi mérkőzései után.

A szépítés igen, az egyenlítés nem jött össze az Ágyúsoknak

A párharc elején kétgólos előnybe kerültek a miskolciak, az utolsó harmadban a háromszékieknek összejött a szépítés, így izgalmassá vált a végjáték, de az egyenlítés már nem sikerült nekik a jégkorong Erste Liga vasárnapi összecsapásán.

Két pontot tudott otthon tartani a Sportklub a FEHA19 ellen

Vasárnap este a Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub az erdélyi túráján egyelőre nyeretlen FEHA19-et fogadta. Szoros összecsapás végén Ágoston Tamás győztes büntetőjével húzták be a győzelmet a hazaiak.

Fordulatokban nem volt hiány, végül a Corona behúzta a győzelmet

Ráijesztett a DEAC a Corona csapatára a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján, de a brassóiak higgadt játékkal behúzták a győzelmet. Colby McAuley három góllal vette ki a részét a hazaiak sikeréből.

Hiába a hazai mezőnyfölény, a BJAHC felülmúlta a GYHK-t

Élesebb volt a kapu előtt a BJA HC, jóval kevesebb lövésből is több gólt tudott szerezni mint a Gyergyói Hoki Klub a vasárnap délutáni Erste Liga meccsen. Ezzel elvitte a három pontot a Remete Ice Arénából.

Hullámzó teljesítmény Gyergyóban, hétgólos brassói öröm és fájó csíki vereség (videóval)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a GYHK megszenvedett a DEAC ellen, a Corona hét gólig jutott, a Háromszéki Ágyúsok a DAB otthonában nyertek, a Sportklub viszont hiába dolgozott ki több helyzetet, pont nélkül maradt. Edzői értékelők.

Jobban bírták a végét, legyűrték az Acélbikákat az Ágyúsok

A háromszékiek Daniel Kuljas vezérletével győzték le idegenben a Dunaújvárosi Acélbikákat. A hajrában egy kihasznált emberelőny, majd a hazaiak kapuslehozatala is az Ágyúsoknak kedvezett.

Mesterhármassal vitte el a pontokat Csíkszeredából a BJAHC

A csíkiak a mérkőzés elején még vezetést szereztek, ám a vendégek fordítottak, majd a harmadik harmadban szerzett két újabb góllal bebiztosították győzelmüket a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Továbbra is fekszik a hazai pálya a GYHK-nak

Nagyon is elégedett lehetett a látottakkal az, aki ott volt a Remete Ice Aréna lelátóján pénteken este. A Gyergyói Hoki Klub és a vendég Debreceni EAC nagyszerű meccset vívott egymással a jégkorong Erste Ligában.

Fölényesen verte a fehérvári fiatalokat a Brassói Corona

Nem sok ideje volt a Brassói Corona játékosainak kipihenni az elmúlt nap izgalmas mérkőzésének fáradalmait, pénteken a fehérvári fiatalokkal néztek farkasszemet. Bár a végén oda-vissza záporoztak a gólok, nem volt kérdés, ki hagyja el győztesen a jeget.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!