„Két meccses előnnyel érkeztünk. Tudtuk, hogy a hátrány és a hazai pálya miatt keményebben fognak jönni az újpestiek. Ez is történt, ennek megfelelően az első csere után változtattunk a kijöveteleinken,
Az utolsó harmadra viszont nem tudtunk 0–0-ás mentalistással kijönni, így kaptunk egy kapuvasat, és Rasmusnak is kellett nagyot védenie. A tanulság, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak szerdán, nem szabad abban a szellemben játszanunk, hogy már úgyis vezetünk három fával a párharcban” – összegzett a mérkőzést követően Szilassy Zoltán.
Markus Juurikkala, a lilák szakvezetője kiemelte, hogy lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni. „Tudjuk, mire képes az ellenfelünk, mennyire technikásak, és azt is tudjuk, hogy csak igazán jó, top formával tudjuk megverni őket.
Szerdán újabb harc következik, újabb lehetőség áll előttünk, mindent meg fogunk tenni azért, hogy visszajöjjünk a párharcba” – mondta Juurikkala.
Jégkorong Erste Liga, rájátszás, negyeddöntő, harmadik mérkőzés:
UTE–Gyergyói Hoki Klub 0–4
Összesítésben a GYHK 3:0-ra vezet.
Korábban GYHK–UTE 4–3, 2–1.
Miskolci DVTK Jegesmedvék–Brassói Corona 2–7
Összesítésben a DVTK vezet 2:1-ra.
Korábban Corona–DVTK 1–3, 2–3.
DEAC–Ferencváros 1–4
Összesítésben az FTC 3:0-ra vezet.
Korábban: FTC–DEAC 6–1, 3–2.
Csíkszeredai Sportklub–BJAHC 3–4 – h. u.
Összesítésben: 1:1.
Korábban: BJAHC–Sportklub 1–2. A 0–1-es Sportklub-sikerrel véget ért meccs óvás alatt.
A negyeddöntőt az egyik csapat negyedik sikeréig játsszák, a hosszabbításos meccsek az első gólig tartanak.
Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.
Fegyelmi eljárást kezdeményezett az FRF az FK Csíkszeredával szemben, a román sportsajtó botránykeltése nyomán. A szövetség azt követően tett panaszt, miután a gyerekek székelykékre emlékeztető pólóban vonultak ki a Craiova elleni meccsre.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!