Hirdetés

Elvitte a pontokat Kézdivásárhelyről a Galac hokicsapata

A korai előnyt végig vitték. Korábbi felvétel
Fotó: Galaci CSM

Egyetlen mérkőzést rendeztek szombaton este a román jégkorongbajnokság alapszakaszában. A kézdivásárhelyi Deme László Jégcsarnokban a vendég galaciak két góllal legyőzték a házigazda Ágyúsokat.

2024. március 16., 21:15

Kétgólos előnyre tettek szert a vendég galaciak a mérkőzés elején Kézdivásárhelyen, és ezzel végig sáfárkodni tudtak, a hazai csapat csak futott az eredmény után, egyenlíteni egyszer sem tudott.

Hirdetés

Romániai felnőtt jégkorongbajnokság, alapszakasz:

Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM 2–4 (0–2, 1–1, 1–1).
Gólszerzők: Gecse Olivér (26.) és Márton Koppány (52.), illetve Konsztantyin Csernyuk (7.), Mircea Constantin (10.), Patrik Machala (36. és 40.).
Kapura lövések: 29–38.
Büntetőpercek: 10–12.
Játékvezetők: Csomortáni Zsolt és Cristian Filip, illetve Flaviu Chinde és Simon Roland.

Háromszéki Ágyúsok: Béres Szilárd, László Arnold (kapusok) – Bíró Ottó, Ferencz Szilárd, Márton Koppány, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor (első sor); Horváth Pál, Szabó Zsolt Ákos, Antal László, Gecse Olivér, Róth Zoltán (második sor); Antal Előd, Márk Róbert, Görbe Tivadar, Szőcs Zalán, Ilyés Tamás (harmadik sor); László Hunor (negyedik sor). Vezetőedző: Tódor Krisztián.

Galaci CSM: Onodi Ottó, Szopos Magor (kapusok) – Hildebrand Szabolcs, Luka Zorko, Patrik Machala, Benedek Roland, Mircea Constantin (első sor); Jevgenyij Jemeljanenko, Konsztantyin Csernyuk, Alekszej Baszkov, Alexander Nyeznyamov, Szergej Pajor (második sor); Olekszander Alekszandrov, Cătălin Berdilă, Szőcs Attila, Remus Gheorghe, Danalizi Vilmos Gergő (harmadik sor); Ráduly Norbert, Raul Maftei, Silló Huba, Andrei Buleandra, Ráduly Szabolcs (negyedik sor). Vezetőedző: Július Pénzeš.

Jégkorong Román bajnokság, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
28
23
0
0
5
179-54
69
2
Brassói Corona Brassó
28
21
1
0
6
167-60
65
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
28
19
0
1
8
160-80
58
4
Bukaresti Steaua Steaua
28
17
0
1
10
128-86
49
5
Galaci CSM Galac
28
15
0
1
12
145-106
46
6
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
28
9
2
0
17
93-99
31
7
Sapientia U23 Sapientia
28
4
1
1
22
112-177
15
8
Sportul Studențesc Sportul
28
0
0
0
28
61-383
0
Bukaresti Steaua:

*–a Steaua 3 ponttal büntetve

Az alapszakasz végén az első két helyezett a bajnoki címért, a harmadik és a negyedik pedig a bronzéremért harcol majd. A párharcok az egyik csapat második győzelméig tartanak.

A további program

Március 17. (vasárnap): 18.30 órától Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!