Idén három kategóriájú bérletet vásárolhatnak a Gyergyói Hoki Klub szurkolók az Erste Liga címvédő együttes hazai mérkőzéseire. A GYHK eddig csak az Erste Liga és a romániai jégkorongbajnokság hazai meccseire érvényes bérleteket árusított, most azonban már lesz olyan is, amely a rájátszás összecsapásaira is belépésre jogosítja fel a tulajdonosát.
Ez az egész szezonos szurkolói bérlet 1000 lejbe kerül.
Ugyanakkor megmaradt a csak az alapszakaszokra szóló bérlet is, azért 700 lejt kell fizetni, de ugyanakkor az ezt választóknak számolnia kell azzal, hogy a rájátszás mérkőzéseire majd jegyet kell vásárolnia.
Azt is lehet mondani, hogy a tavaly óta többet ér az alapszakaszokra szóló bérlet, (ez a múlt évben is 700 lej volt), hiszen az Erste Ligában idén három hazai találkozóval többet játszik minden résztvevő együttes.
A GYHK VIP-bérletet 3000 lejért lehet váltani, amely természetesen Orbánék minden hazai meccsére érvényes, ugyanakkor az ezzel rendelkezők számára parkolási lehetőséget is biztosítanak a pálya mellett – olvasható a Gyergyói Hoki Klub Facebook oldalán.
A gyergyószentmiklósi együttes közli azt is, hogy a bérletvásárlásnál előnyt élveznek azok a szurkolók, akik az elmúlt szezonban is rendelkeztek ezzel. A következő két hétben ők válthatják meg elsőként a belépőjüket. Természetesen megtarthatják a korábbi, megszokott helyüket, ha ezt az igényüket jelzik. Mások számára augusztus 28-tól nyílik meg a bérletváltás lehetősége.
Ezeket a Gyergyói Hoki Klub Stadion utcai irodájában lehet beszerezni, hétköznaponként 9 és 15 óra között.
A GYHK ugyanakkor közzétette a következő szezon alapszakaszaira érvényes belépőjegyek árait is. Ez nem változott a múlt idény óta: az alapszakasz mérkőzéseire 25 lejért lehet majd belépőjegyet váltani. Kedvezményben részesülnek az iskoláskorú gyerekek, nők és nyugdíjasok, akik 20 lejes jegyet vásárolva vehetnek részt a Gyergyói Hoki Klub hazai Erste Liga- és romániai bajnoki mérkőzésein. A 6 évesnél fiatalabb gyerekek számára a belépés ingyenes.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!