Kevés, a hivatalos statisztikák szerint alig 300 néző volt kíváncsi a galaci mérkőzésre, amelyet a vendég székelyföldi együttes uralt, minden játékrészt megnyert egy-egy góllal.
A csíkiak legeredményesebb játékosa a svéd Frederik Forsberg volt, aki háromszor is betalált a galaci kapuba.
Több helyen kicserélődött a galaci csapat, a szezon első mérkőzésén a tavalyi játékosok közül már nem szerepelt a játékvezetői lapon Szopos Magor kapus, illetve Mircea Constantin, Jevgenyij Jemeljanenko, Konsztantyin Csernyuk, Alekszej Baszkov, Alexander Nyeznyamov, Szergej Pajor, Olekszander Alekszandrov, Raul Maftei és Ráduly Szabolcs.
A csíkiaknál is voltak hiányzók, a pénteki, Brassó elleni mérkőzésen jégre lépők közül vasárnap este – különböző okok miatt – nem nevezték Adorján Attila kapust, illetve Péter Balázs, Fodor Csanád és Bíró Gergő mezőnyjátékosokat.
Galaci CSM: Onodi Ottó, Bogdan Enache (kapusok) – Hildebrand Szabolcs, Luka Zorko, Patrik Machala, Benedek Roland, Danalizi Vilmos Gergő (első sor); Timur Raszulov, Cătălin Berdilă, Lukas Zukauskas, Egidijus Binkulis, Banceanu Levente (második sor); Ráduly Norbert, Boldizsár Cristian, Remus Gheorghe, Szőcs Attila, Silló Huba (harmadik sor); Gabriel Buleandra, Andrei Buleandra, Cezar Gheorghe (negyedik sor). Stáb: Július Pénzeš (vezetőedző), Cornel Chirita (másodedző).
Csíkszeredai Sportklub: Ambrus Levente, Simó Joel Ábel (kapusok) – Salló Alpár, Both Péter, Rokaly Szilárd, Részegh Tamás, Becze Tihamér (első sor); Gecse Hugó, Láday Tamás, Niclas Juhani Lucenius, Silló Arnold, Fredrik Forsberg (második sor); Kovács Előd, Ferencz-Csibi Róbert, Bajkó Csongor, Rokaly Norbert, Kedves Tamás (harmadik sor); Kristó Csongor, Eduard Cășăneanu, Márton Botond, György Szilárd (negyedik sor). Stáb: Kevin Constantine (vezetőedző), Péter Róbert (másodedző).
A játéknap másik mérkőzésén: Gyergyói HK–Brassói Corona 2–4.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Brassó | 36 | 26 | 2 | 1 | 7 | 215-90 | 83 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 36 | 25 | 1 | 2 | 8 | 198-97 | 79 |
3 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 36 | 22 | 3 | 2 | 9 | 217-86 | 74 |
4 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 35 | 16 | 2 | 0 | 17 | 180-120 | 52 |
5 | Bukaresti Steaua Steaua | 35 | 15 | 2 | 0 | 18 | 166-118 | 49 |
6 | Galaci CSM Galac | 35 | 10 | 0 | 5 | 20 | 165-141 | 35 |
7 | Sportul Studențesc Sportul | 35 | 0 | 0 | 0 | 35 | 45-534 | 0 |
Szeptember 18.: Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok.
Szeptember 21.: Galaci CSM–Bukaresti Steaua és Bukaresti Sportul Studențesc–Háromszéki Ágyúsok.
Szeptember 24.: Sportklub–Ágyúsok.
Szeptember 28.: Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM.
A bajnokság alapszakaszában a csapatok három oda–vissza kört játszanak, azaz 36 meccset, amely végén az első négy helyezett bejut a bajnoki döntőnek számító Final Fourba, amelynek helyszínét majd licit alapján döntik el. Az Erste ligás csapatok egymás elleni meccsei beleszámítanak a romániai bajnokságba, ezeket az összecsapásokat az Erste Liga szabályzata alapján rendezik.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!