Szilassy Zoltán: „könnyebb lenne jövőre bennmaradni, mint visszajutni”

– Milyen tapasztalatot jelentett önnek edzőként az elitben dolgozni?

– Az edzői munkavégzés gyakorlatilag ugyanaz, mintha a divízió I/A-ban lennél. Attól nehezebb, hogy a program nagyon sűrű, durván tíz nap alatt hét meccs. Ez a tempó nagyon meredek edző és játékos szempontból is. Illetve a játékosoknak még sokkal meredekebb.

Az ő hokijuk egy másik sportág. Olyan technikai tudással rendelkeznek, olyan sebességgel tudják végrehajtani a feladatokat, hogy az brutális. Emellett hatalmas termetűek, erősek, mint a bivaly. És ebbe a kategóriába illenek bele a németek is, hiszen négy-öt NHL-játékosuk is van, és végül a döntőig meneteltek. A svédek, finnek, észak-amerikaiak a most látottakon kívül még három-négy ilyen szintű, vagy akár erősebb válogatottat is ki tudnának állítani. Óriási élmény volt ezekkel az emberekkel találkozni nap mint nap.

Rengeteg meccset megnéztem élőben és az elemzések során is, összes ellenfelünk meccsei ott vannak a gépemen, szételemezve. Jó áttanulmányozni a játékrendszert, és mélyebben belemenni, hogy mit csinálnak. Nagy csodák nincsenek. Minden csapatnak van egy rendszere, stílusa. Van, akinek egyenesebb irányú a játéka, más több forgatással játszik a támadóharmadban, van, akinél nagyobb szerepet kapnak a bekkek a támadásban, van, hogy többet cserélgetik a helyüket. Ezeket lehet elemezni, de az alaptaktika nem nagyon különbözik.

Lényegében nekünk is azok a terveink, mint nekik, mi is azt szeretnék megvalósítani, mint ők, de nyilván a végrehajtás módja náluk döbbenetesen erős és magas szintű.

– Az eleve megjósolható volt, hogy az említett válogatottakkal szemben nem sok keresnivalója van a magyar válogatottnak. A francia és az osztrák csapat látszott azoknak, akikkel szoros küzdelemre lehetett számítani. A papírforma nem is borult.

– Azt gondolom, hogy az osztrák meccs vállalható volt, sajnos büntetőkkel alulmaradtunk. A francia jobb csapat, mint mi, hízelgő ránk nézve, hogy két pontot tudtunk szerezni. Franciaország egy nagyon komoly válogatott, szerintem ők nem hokiztak ezen a vébén úgy, ahogy igazán tudnak. Sok játékosuk a svájci bajnokságban játszik, ami Európa egyik legjobb bajnoksága, továbbá Németországban, a DEL-ben is ott vannak. Vagyis az európai elitben játszik a csapat fele. Nálunk Sebők Balázs, Galló Vilmos és Csányi Carol jött a finn, svéd illetve szlovák ligából, a többiek az ICEHL-ből, illetve az Erste Ligából. Ezzel a két csapattal versenyben tudtunk lenni, nagyon sajnáljuk, hogy az ellenük szerzett három pont nem volt elég a bennmaradáshoz.

– Jövőre Olaszországban lesz a divízió I/A világbajnokság. Hogy látja, van esély arra, hogy egyből vissza is térjen Magyarország az elitbe?

– Igazából azért nagyon nagy kár, hogy nem mi szereztük meg a győztes gólt az osztrákok ellen – amire megvoltak az esélyeink a rendes játékidőben és a hosszabbításban is –, mert sokkal nehezebb lesz újra feljutni, mint jövőre akár újra bennragadni az elitben. Ugye, bennmaradtak a franciák, feljutottak a britek és a lengyelek. Három olyan válogatott, akik közül kettővel biztosan találkoztunk volna 2024-ben. Olyan csapatok, akikkel szemben könnyebbnek tűnhetett volna a bennmaradást elérni. Ehhez képest a divizió I/A-ban ott lesz a házigazda Olaszország és Szlovénia is újra, mellettük pedig Japán, Dél-Korea és Románia. Vagyis alapból le kellene győzni az irgalmatlan tempóval játszó és hihetetlen munkamorállal rendelkező ázsiaiakat és Romániát, és még emellett el kellene csípni legalább az egyiket az olasz és a szlovén válogatott közül is. Mindemellett a divízió I/A olyan, hogy bármi megtörténhet. Adott esetben onnan fel lehet jutni, de könnyen ki is lehet esni... Például idén Lengyelország lentről érkezve egy lélegzetvétellel feljutott, a tavaly nagyon jól teljesítő Litvánia pedig kiesett idén.

– Mégis, hogyan látja a magyar válogatott közeljövőjét két-három éves távlatban? A világbajnokságon a legidősebbek közé tartozó Sofron és Bartalis voltak a húzóemberek, a legjobbak. Sofi pedig már utalt is arra, hogy talán ez volt a legutolsó vébéje. Mit hozhat az elkerülhetetlen generációváltás?

– Úgy gondolom, Sofi nyilatkozata nem egy végleges döntés bejelentése volt, és bízom benne, hogy a világbajnokságon mutatott teljesítménye megerősítést, motivációt ad számára a folytatásra. Én nagyon örülnék ennek. Továbbra is ő a leggólerősebb emberünk, lövőtechnikája kivételes. Nagy szükség van rá, ahogy a többi, tapasztalt játékosunkra is. Úgy gondolom, a válogatott szereplés és általában a jégkorong nem korfüggő, hanem teljesítményfüggő. De való igaz, hogy generációváltás előtt vagyunk, amit úgy kell megoldani, hogy ne menjen az eredményesség rovására.

Örömteli, hogy például az 1999-es Fejes Nándi, a 2001-es Hadobás Zéti és Horváth Milán is remek teljesítményt tudott nyújtani.

– Véleményem szerint most kellene megragadni újra a szalmaszálat, amíg az orosz és fehérorosz válogatott nincs a mezőnyben. Ön hogy látja ezt?

– Ez már politikai kérdés, amire nincs ráhatásunk. Nagyon remélem, hogy a szörnyű háborúnak minél hamarabb vége lesz. Szörnyű az is, hogy a sportba is begyűrűzik. Egyébként érdekes lesz, hogy ha visszajöhetnek, akkor mit fog dönteni róluk az IIHF. A játéktudásuk alapján mindenképp ott a helyük az elitben, és az sem mellékes, hogy korábbi vébéken rengeteg orosz szponzor neve szerepelt a palánkon. Lehet az is, hogy majd négy kieső lesz az A csoportos világbajnokságon. De például Szlovákia a D csoportból indult felfelé Csehszlovákia felbomlása után, és így voltak az oroszokon kívül a szovjet utódállamok is, a lettek, litvánok, ukránok, és a többiek. Lentről kellett elindulniuk és aztán eljutottak, ahova eljutottak. Majd meglátjuk.

– A világbajnokságon látottak, tapasztaltak alapján milyen következtetéseket vont le, amelyek a magyar jégkorong javára hasznosíthatók lennének?

– Legnagyobb konzekvencia, amit levontam a vébé alatt,

Volt egy edzői szimpózium Budapesten a kanadai meccs előtt, (ahova sikerült bejuttatni a gyergyói utánpótlás edzőket is – szerk. megj.). Itt felvetődött a kérdés, mikor lesz magyar játékos az NHL-ben. A válasz az volt, hogy elsősorban atlétákat kell találjunk, neveljünk, utána jön minden más. Már a toborzásnál nagyon tudatos kiválasztásra kell törekednünk. Aztán pedig ne specializáljuk túl korán a játékosokat, játsszon mindenki minden poszton, akár serdülő korosztályig, de U16-os, U18-as korig sem az eredmény legyen az, ami számít.

A lényeg, hogy fejlesszük a gyerekeket fizikálisan és képezzük őket korcsolyatechnika, ütőtechnika és hasonlók tekintetében. Ezt kell eltanulnunk a világ élvonalától ahhoz, hogy idővel közelebb kerüljünk hozzájuk. Nem beszélek itt Kanadáról, ahol mindenki hokizik, vagy az USA-ról, ahol szintén rengetegen vannak és irgalmatlan pénz van a hokiban.