Kilencven… – 1931. január 4-én vívta első mérkőzését a székely jégkorong

Az idők járásától függetlenül előbb a csíki, majd a gyergyói székely ember is elválaszthatatlanul összefonódott e rendkívül gyors, látványos és férfias játékkal. Elődeink számára a hoki a legnehezebb időkben egyszerre volt mentsvár, közösséggé kovácsoló erő és sajátos státusunkat megjelenítő szimbólum. Visszatekintve fejet hajtunk és köszönetet mondunk.

Bár név szerint csak keveseket van módunk megemlíteni, de sorainkkal a jégkorong szerelmeseinek állítunk emléket.

Hálával tartozunk minden játékosnak, szülőnek, edzőnek, egyesület és-játékvezetőnek, szurkolónak, támogatónak, kritikusnak és krónikásnak, bátorítónak és huhogónak, korra, nemre, vallásra vagy nemzetiségre való tekintet nélkül. A kilencven év az ők és csakis az ők érdeme.

Kilencven éve történt: Az első mérkőzés (I)

2013 nyarán, egy szerdai napon a Heineken Románia sörgyár marketing osztálya Bukarestbe hívott találkozóra. A szokásos folyó ügyek áttekintése mellett, a kiemelt téma a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapat támogatási szerződése volt. A közel háromórás megbeszélést követően átmentem a Központi Egyetemi Könyvtárba. A munkát „kutatási szenvedéllyel ötvözve” alapon, nyakamban fényképezőgéppel. Az olvasóterembe érve kikértem az Universul újság 1929., 1930. és 1931. januári számait. Kronológiai sorrendben tekintettem át a gyűjteményt. 1929-ben semmi, 1930-ban szintúgy. 1931 következett. Szemeim gyorsan pásztázták az oldalakat, és... Ott volt. A megsárgult nagyméretű lapon, ólombetűk bő nyolc évtizeddel korábbi lenyomata formájában kacsintott rám a döntő bizonyíték. Megsimogattam. Ujjaim megpihentek a szinajai mérkőzésről szóló sorokon.

A beszámolón, amely minden kételyt megszüntet, minden vitát lezár, és amelynek hatására bátorkodtam kezembe venni a vésőt, hogy a kezdetek 1929-es dátumát egyszer és mindenkorra átfaragjam 1931-re.

Elsőként, a munkámban mindvégig biztató Becze Zoltán csíkszeredai sportújságírónak írtam meg rövid telefonos üzenetben a hírt, majd a könyvtár épülete előtt várakozó kisebbik fiamnak mutattam meg a régi hírlapoldalakról készített fényképeim (kiskorúként, Csongor fiam nem léphetett be az egyetemi könyvtárba). Bukarestben ugyanaznap este a Pink Floyd rockegyüttes egykori frontembere, Roger Waters tartott nagy érdeklődésnek örvendő koncertet. És milyen a sors! Miután délután sikerült átütő lyukat ejteni a csíki hoki kezdeteinek valós történetét elrejtő, 1969 óta éktelenkedő spanyolfalon, este Waters a falak leomlásáról énekelt. 2013. augusztus 28.-at írtunk ekkor.

A helyszín: Szinaja

Városunk, Csíkszereda jégkorongcsapatának első mérkőzésére tehát 1931. január 4-én került sor. A naptári év első vasárnapján. A pontos helyszínre is az Universul tudósítása tesz utalást: „A számos néző előtt zajló, eléggé érdekes jelenetekkel tarkított játékra, a park bejáratának szomszédságában közebbről megépített tetszetős szinajai jégpályán került sor.”

Kutatásaim során azt is sikerült kideríteni, hogy az 1930/31-es tél volt az üdülőváros történetében az első alkalom, hogy a jégpálya itt került kialakításra. Korábban az állomástól délre, a vasúti sínek közelében lévő, nyáron evezésre használt tó befagyott jégtükrén korcsolyáztak. Az 1931. január 4-i mérkőzés, bár hivatalosan nem számított annak, de egyben egyfajta pályaavató esemény is volt. A csíki hoki bölcsőjét jelentő egykori sportpálya helyén, a kaszinópark déli kijáratának közvetlen közelében, ma a Hotel Sinaia épülete található.

A mérkőzést, bár ez csak néhány éve derült ki, a helyi sajtó is figyelemmel követte. Erőss Vilmos a 2015. április 29-én közölt „Adalékok a csíki hoki történetéhez” című írásában elsőként állapítja meg, hogy

„a csíkszeredai könyvtár gyűjteményéből valaki az elmúlt rendszerben kitépte az eseményről hírt adó lapszámokat”.

Amint azt 2017 júliusában a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár gondozásában található Csíki lapok kollekció tanulmányozása során személyesen is megtapasztaltam, a korabeli helyi sajtó röviden ugyan, de beszámolt a csíkszeredai csapat elutazásáról.

„A lendületes fejlődést mutató Sportegyesületünk jéghoccey csapata január 3-án elutazott Szinajába, a nemzetközi jéghoccey mérkőzésekre, ahol január 4-én a Román Teniszclub csapatával méri össze erejét.” – tájékoztatott a hetente egy alkalommal megjelenő lap 1931. évi első száma. Az esemény a helyi közvéleményt élénken foglalkoztatta, hiszen a hetilap egy héttel később a mérkőzésről is beszámolt.

Részletek a nagy meccsről

Hoki úttörőink tehát szombaton, 1931. január 3-án indultak útnak. Két gépkocsival, amint azt a részvevők később mesélték. Az egyiket a helyi alkalmi személyszállítással, ma ismertebb nevén taxizással foglalkozó Schmidt Béla, a másikat pedig Dóczy János idősebb testvére, András vezette. Miután a küldöttség a felszerelés pótlása céljából hosszabban időzött Brassóban, az éjszakát a meghívó fél költségén Szinaján töltötte.

A mérkőzés kezdetét vasárnap 11 órára tervezték, de a regáti életvitelre jellemző módon, a tervvel maradtak,

hiszen Cantacuzino herceg, a bukarestiek legismertebb játékosa nem érkezett meg időben. Nemes egyszerűséggel lekéste a reggeli vonatot.

Azonban, igazi sportemberként, nem adta fel. Hazasietett, gépkocsijába ült és automobilbajnokhoz méltóan, nem sokkal a vonat érkezését követően ő is befutott Szinajára. Egyesek szerint még a vonatot is megelőzte, de a mérkőzés ettől még mindig nem kezdődhetett. Arthur Vogel, a kijelölt játékvezető ugyanis még Cantacuzinónál is többet késett, majd miután megjelent, saját bevallása szerint sem sípja, sem órája nem volt. Legalábbis ezt írta a mérkőzésről szóló tudósításában, hiszen Vogel ez idő tájt az egyik bukaresti napilap újságírója volt. Ebben számolt be arról is, hogy

a sípot a szolgálatban lévő őrmesterektől szerezte, az időmérőt pedig az éppen arra járó egyik bájos hölgytől kérte kölcsön.

A továbbiakban adjuk át a szót a krónikásnak, az eseményeket a közvetlen közelből átélő Arthur Vogel újságírónak, aki a már említett tudósításában így fogalmazott: „Az erdélyiek fiatal, virgonc fiúk. Az igazi virtuóz ellenfeleikhez képest, elfogadhatóan korcsolyáznak. Ez az első mérkőzésük. Hat napot edzettek és ennek dacára az országos bajnokkal állnak szemben. Jégfelület helyett a levegőben hordozott ütő, kezdetleges gáncs, off-side-ok, más szabályellenességek, egy játékossal több a jégen – a csapatkapitányt tették ki, hogy az előírt létszámban maradjanak – nem csökkenti az érdemeiket. A két vezető, a fiatal dr. Balogh János és Dóczy András úr minden dicséretet megérdemel”. Az elismerő szavak kilencven esztendő távlatából is indokoltak. Dr. Balogh János ügyvéd a szellemi vezető, Dóczy András vasáru-kereskedő pedig a mecénás szerepében utazott a csapattal.

Fiaink szabályzatismerete finoman fogalmazva is felületes volt. Az ezzel kapcsolatos hiánypótlásról Löffler Aurél, túl a kilencvenen, a Kovács Gábor „Húj, húj hajrá Szereda!” című könyvében így emlékezett: „Meg kell említenem dr. Balogh János nevét, aki ügyvéd volt és öreglegény. Ő ott sertepertélt közöttünk, fiatal lányok is jártak a jégre, s miegymás... Világot látott ember volt és mi megkértük, szerezzen egy szabálykönyvet.”

Azt már Vákár Lajos 1979-ben, a Nagy Benedek és Székedi Ferenc szerkesztésében megjelent „50 éves a csíkszeredai jégkorong” című kiadványban rögzített szavaiból tudjuk, hogy a derék ügyvéd és korcsolyatárs eleget tett a felkérésnek: „Dr. Balogh János elolvasta a szabályokat és nagyjából mi elsajátítottuk a lényeget. Például, azt megjegyeztük, hogy eséskor kiállítás jár, de hogy milyen esésre, arra már nem terjedt ki a figyelmünk. Az első mérkőzésen Szinaján Sprencz György megbotlott, elesett és kijött a pályáról. A játékvezető nem tudta mire vélni a helyzetet, megkérdezte, hogy miért játszunk kevesebben. Mi megmagyaráztuk a szabályt. Mert a szabály, az szabály! Az első mérkőzésről még annyit elmondhatok, hogy Dóczy János kifordított bekecsben védett, tele volt a teste ütésekkel, kék foltokkal, s így az első harmadban nem kaptunk gólt”.

Tíz perc szünetet követően, a második harmad a bukarestieké. Fölényük Botez három találatával az eredmény alakulásában is megmutatkozik. Bár a fehérben játszó csíkszeredaiak egyre inkább belejönnek a játékba, a záró negyedórában a zöldek újabb három találatot érnek el. Ezúttal Cantacuzino és a Grant testvérek osztoznak a gólokon.

Negyvenöt percnyi játékot követően a találkozó hatgólos „tecserés” sikerrel ér véget.

A helybéli Szállodai és Kaszinó Társaság által erre az alkalomra felajánlott serleget a várakozásoknak megfelelően a bukarestiek nyerték.