Ladányi Balázs szövetségi edző együttesének – amely az első négy fordulóban vereséget szenvedett a budapesti Tüskecsarnokban – mindenképpen nyernie kellett az utolsó körben, de a bennmaradáshoz arra is szükség volt, hogy a japánok alulmaradjanak a dánokkal szemben. Az északiak magabiztos teljesítményt nyújtva 5–1-re diadalmaskodtak.
A keretnek több székelyföldi születésű játékos is tagja volt: a csíkszeredai Salamon Zoltán és Farkas, a csíkszentkirályi Ravasz Csanád, valamint az egyaránt Gyergyószentmiklóson született Csala Patrik kapus, aki a Németországban, a Köln csapatát erősíti, illetve Horváth Bence, a finn Jukurit U20–as csapatának csatára.
A 4–0-s sikerrel a Ladányi-együttes ötödik lett, a japánok búcsúztak, és kiestek a divízió 1/B-be, míg a kazahok feljutottak a tízcsapatos elitbe. A magyar kiesés nagy csalódás lett volna, hiszen az orosz és a fehérorosz válogatott az ukrajnai háború miatt jelenleg nem szerepelhet a nemzetközi mezőnyben, így a 11–16. helyet jelentő divízió 1/A-ban maradást lehetett reálisan megcélozni. Az ötödik hely így összesítésben a 15. helyet jelenti – az orosz és fehérorosz csapat nélkül.
U20-as jégkorong-világbajnokság, divízió 1/A, eredmények, 5. (utolsó) forduló:
Magyarország–Franciaország 4–0 (1–0, 2–0, 1–0),
a magyar gólszerzők: Laskawy (4.), Simon (22.), Hiezl (23.), Horváth B. (45.)
Dánia–Japán 5–1 (2–1, 1–0, 2–0),
Ausztria–Kazahsztán 7–6 – szétlövés után (3–2, 1–4, 2–0, 0–0, 1–0).
A végeredmény:
1. Kazahsztán 13 pont (21–12),
2. Franciaország 9 pont (18–19),
3. Dánia 9 pont (18–14),
4. Ausztria 8 pont (22–21),
5. Magyarország 4 pont (13–16),
6. Japán 2 pont (12–22).
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!