Az IIHF hétfőn késő este közölte, hogy az ukrajnai háború miatt az orosz és fehérorosz válogatottak, valamint klubok a 2024/25-ös idényben sem indulhatnak a nemzetközi versenyeken, így a fehérorosz válogatott a 2024 nyár végi olimpiai kvalifikációban nem vehet részt.
A magyar válogatott – miután múlt héten a budapesti csoportban a japánok mögött végzett, és megelőzte a litvánokat, valamint a spanyolokat – mint a legjobb előselejtezős második mégis folytathatja a fehéroroszok helyén az ötkarikás selejtezőt. A magyar válogatott továbbjutása annak is köszönhető, hogy vasárnap este Dél-Korea túlórában legyőzte Lengyelországot, így előbbi válogatott öt ponttal lett csoportmásodik,
míg a Magyarországhoz hasonlóan hat pontot gyűjtő Románia gólkülönbsége +6, miközben a magyar csapaté +9 lett.
A magyar válogatott a szlovákiai kvartettbe került, ahol a szlovák–kazah–osztrák–magyar négyesből az első helyezett jut ki a milánói olimpiára.
A magyarok legutóbb 1964-ben szerepelhettek ötkarikás játékokon.
A pozsonyi torna egyértelmű esélyesei a szlovákok, akiknél – a nyári végi időpont miatt – az NHL-es sztárok (például Tomás Tatar, Juraj Slavkovsky, Erik Cernak, Martin Fehérváry, Simon Nemec, Adam Ruzicka, Martin Pospisil) is pályára léphetnek. A magyarok eddig nyolcszor találkoztak a szlovákokkal és hatszor kikaptak, az összesített gólkülönbség 50–19 a szlovákok javára. Legutóbb 2016. május 7-én Szentpéterváron, az elit vb-n a szlovákok nyertek 4–1-re.
A kazahokkal szemben még rosszabb a magyar mérleg. A 13 eddigi összecsapásból egyszer sikerült csak nyerni, 2013. április 17-én a budapesti divízió 1/A vb-n 2–1-re. Előtte öt, utána pedig hét kazah diadal született, az összesített gólkülönbség 19–63 magyar szemszögből.
Az osztrákok a magyarok elleni 4–3-as szétlövéses sikerrel őrizték meg élvonalbeli világbajnoki tagságukat tavaly májusban Tamperében. Az összesített mérleg: 52 találkozó, 37 osztrák, 13 magyar győzelem és 2 döntetlen, 212–128-as gólkülönbség az osztrákok javára.
A csoportok első helyezettjei jutnak ki a 2026-os milánói olimpiára. Amennyiben az orosz válogatott nem szerepelhet az olimpián, akkor várhatóan a selejtezőből további egy csapat kap kvótát.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!