Hirdetés

A magyar bor jobb, mint a pezsgő

Az elit mezőnyben való bennmaradáshoz még további pontokra van szüksége a nemzeti csapatnak
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az utolsó helyről hatot ugrott előre Magyarország a jégkorong elitvébé erősorrendjében. Az IIHF (a Nemzetközi Jégkorong-szövetség) a keddi, franciák elleni hosszabbításos magyar siker után egy ilyen megjegyzéssel alakította át a rangsort: a Tokaji jobb, mint a pezsgő.

2023. május 17., 10:42

Miután Bartalis belőtte a 3–2-es győzelmet és két pontot érő aranygólt a Magyarország–Franciaország mérkőzésen már nagyobb tisztelettel tekintenek a Kevin Constantine által vezetett nemzeti együttesre. Szerdán jól megérdemelt pihenőnapot tölthetnek a fiúk, csütörtökön pedig a svédek ellen jöhet az újabb meccs.

Kapcsolódó

Hirdetés

A magyarok mérkőzése mellett még három összecsapásra került sor kedden. A mi szempontunkból nagyon fontos volt még a Dánia–Ausztria találkozó, ahol annak kellett szurkolnunk, hogy az osztrákok ne okozzanak meglepetést, azaz a bennmaradásról döntő mérkőzést jobb helyzetből kezdhessék a magyarok. A dánok végül 6–2-re nyertek.

A lettországi csoportban a norvégok egyetlen gólt lőttek, de az is elég volt nekik a 3 ponthoz Szlovéniával szemben, míg Svájc simán 5–0-ra verte Kazahsztánt.

Szerdán 16.20-tól USA–Ausztria és Lettország–Norvégia meccsek lesznek, 20.20-tól pedig Finnország–Franciaország illetve Kanada–Kazahsztán találkozókat rendeznek.

A csoportok állása

A csoport (Tampere): 1. Egyesült Államok 9 pont/3 mérkőzés, 2. Dánia 8/3 (13–6-os gólkülönbség), 3. Svédország 8/3 (8–1), ,4. Franciaország 4/3 (7–8), 5. Finnország 4/3 (6–9), 6. Magyarország 2/3, 7. Ausztria 1/3, 8. Németország 0/3.

B csoport (Riga): 1. Svájc 9/3, 2. Kanada 8/3, 3. Csehország 7/3, 4. Szlovákia 4/3 (5–6), 5. Norvégia 1/2 (4–7), 6. Lettország 2/3 (5–11), 7. Kazahsztán 2/3 (5–13), 8. Szlovénia 0/3.

A csoportok első négy helyezettje bejut a negyeddöntőbe, az utolsók kiesnek, és jövőre a divízió 1/A-ban szerepelnek.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!