Hirdetés

Egy lőtt gól nem lehet elég a GYHK-nak a Fradi ellen

A Ferencváros lényegesen jobban használta ki a lehetőségeit, mint a gyergyóiak
Fotó: Sas Gábor

Vereséggel indította az idei magyarországi túrák sorát a Gyergyói Hoki Klub. A Ferencváros lényegesen jobban használta ki a lehetőségeit, mint a gyergyóiak.

2024. szeptember 20., 22:06

Oda-vissza játékot láthattak a nézők pénteken este az FTC-Telekom–Gyergyói Hoki Klub mérkőzés elején, de igazán nagy helyzetek nélkül. Nem lehet azt mondani, hogy a semmiből, de a 8. percben vezetést szerzett a Fradi, Haranghy távoli lövése pattant szerencsétlenül gyergyói szempontból.

Az 1–0 öt percig állt az eredményjelzőn, egy szép összjáték után a pár napja második kisfia születésének örülő Vincze Péter egyenlített. Aztán a második emberelőnyüket kihasználták a zöld-fehérek, Kestila bombája védhetetlen volt.

•  Fotó: Sas Gábor Galéria

Fotó: Sas Gábor

Hirdetés

A második harmadban a GYHK igyekezett szervezettebben építkezni, az FTC pedig kontrázott, Rinnének többször szerencséje volt, de a 28. percben Razumnyak lövésére nem volt ellenszer, így a Ferencváros kettővel vezetett.

Az utolsó húsz percben nyomott, ment előre a piros-fehér együttes, de igazán veszélyes helyzeteket nem tudott kialakítani, a hazaiak nagyon jól védekeztek. Bán találata pedig végleg eldöntötte a meccset.

•  Fotó: Sas Gábor Galéria

Fotó: Sas Gábor

Markus Juurikkala öt perccel a vége előtt lehozta Rinnét de ez sem segített, Razumnyak pedig üres kapus góllal állította be az 5–1-es végeredményt. Megjegyzendő, hogy a GYHK első és egyetlen két perces emberelőnyét az 51. perctől játszhatta.

A bajnoki nyitányon a Brassói Coronától is vereséget szenvedett Gyergyói Hoki Klub vasárnap a FEHA19 vendége lesz.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:

FTC-Telekom–Gyergyói Hoki Klub 5–1 (2–1, 1–0, 2–0).

Gólszerzők: Haranghy Bence (8.), Aku Kestila (16.), Valentin Razumnyak (28., 60.), Bán Károly (55.) illetve Vincze Péter (13.).

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény, Második hét

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Brassói Corona Brassó
4
3
1
0
0
18-8
11
2
Debreceni EAC DEAC
3
3
0
0
0
18-9
9
3
Újpesti TE UTE
4
3
0
0
1
12-9
9
4
Budapest JAHC BJAHC
4
2
0
0
2
17-18
6
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
4
1
0
2
1
10-12
5
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
3
1
1
0
1
8-11
5
7
FTC-Telekom FTC
4
1
0
0
3
15-17
3
8
Gyergyói Hoki Klub GYHK
3
1
0
0
2
8-11
3
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
4
1
0
0
3
10-16
3
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
3
0
0
0
3
7-12
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!