A Corona korábbi bejelentései szerint nagy erőkkel zajlik a felkészülés a következő szezonra a barcasági csapatnál. Újabb székely jégkorongozóval erősít, ezúttal Gecse Hugó érkezését jelentette be a klub, aki egész pályafutása során a Csíkszeredai Sportklub játékosa volt, és hosszú éveken át az együttes meghatározó tagjaként szerepelt a védelemben.
A csíkszeredai születésű hátvéd a 2012–2013-as szezonban mutatkozott be a felnőttek között, és az elmúlt idényben is stabil pontja volt a Hargita megyeiek hátsó alakzatának: az Erste Ligában 46, a román bajnokságban pedig 25 tétmeccsen lépett jégre. Helyezkedésével, rutinjával és kemény játékstílusával évek óta vezéregyéniségnek számított.
A Cenk alatti együttes közlése szerint Gecse mellett Farkas Tamás, Jared VanWormer, Molnár Zsombor és Rokaly-Boldizsár Richárd is biztos tagja lesz a 2024–2025-ös idényben a Brassói Corona keretének. A teljes névsor bejelentésére a következő időszakban kerül sor.
A klubváltásról Gecse Hugó a Székely Sportnak is nyilatkozott:
– mondta el őszintén a tapasztalt védő.
Hozzátette, hogy tele van motivációval és alig várja, hogy bizonyíthasson a brassói alakulatnál is.
„A többi sportolóhoz hasonlóan nyerni szeretnék minden egyes jégrelépésnél, és eredményes lenni a kék-sárgák csapatával, akárcsak az eddigi, itthon eltöltött sportklubos éveim alatt.”
Gecse Hugó távozása komoly űrt hagy a Csíkszeredai Sportklub hátsó alakzatában, hiszen hosszú éveken át volt az együttes alapembere. A pótlása nem lesz egyszerű feladat a vezetőség számára – miközben Brassóban egy már kész játékost kaptak a védelem megerősítésére.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!