A szlovák Julius Penzes vezette romániai válogatott szombaton a 16-os elitcsoportból 2019-ben búcsúzott franciák ellen mutatkozott be a ljubljanai Tivoli Jégcsarnokban zajló hatcsapatos tornán. A szlovénok tavaly, illetve idén is megrendezték volna a divízió I/A világbajnokságot, de a nemzetközi szövetség mindkét vb-t törölte, a mostani felkészülési esemény pedig a „Beat Covid-19” nevet kapta.
Első ljubljanai mérkőzésükön a romániai hokisok 3–2-es vereséget szenvedtek a jobb játékerőt képviselő „kékektől”. Azon a találkozón a kapus Tőke Zoltánt választották meg a vesztes fél legjobbjának.
A forgatókönyv részben megismétlődött hétfőn, a végén ezúttal is 2–3-at mutatott az eredményjelző, a román válogatott MVP-je pedig a Brassói Corona másik kapusa, Patrik Polc lett, a mérkőzés végén viszont a román himnusz csendült fel.
Románia válogatottja azzal az Ukrajnával találkozott, amellyel a szép emlékű, 2019-es tallinni vébén még azonos divízióban szerepelt. Az északkeleti szomszédokat akkor 5–1 arányban sikerült felülmúlni, s ezúttal is Julius Penzes együttese bizonyult jobbnak, még úgy is, hogy különböző okok miatt a feljutást két éve kiharcoló játékosok zöme nem utazott el a szlovén fővárosba.
A gólgazdag első harmadban két-két gólt értek el a csapatok, a román válogatott vezetőtalálatát egy kipattanó után Andrei Vasile szerezte a 3. percben. Az ukránok gyorsan egyenlítettek, majd fordítottak is, de a játékrész végén a Gyergyói HK-nál szereplő Péter Zsolt is betalált a sportklubos Fodor Csanád passzából.
A romániai válogatott győztes gólját szintén a csíkszeredai csapat képviselője, Eduard Căsăneanu jegyezte a 36. percben: Gajdó Tamás kékvonalas lövése után a korong szerencsésen pattant be az ukrán kapuba a válogatott 28-asáról.
A harmadik felvonás gól nélkül pörgött le, Románia csapata 3–2-re nyert, kedden este pedig az eddigiekben százszázalékos házigazdák elleni komoly erőpróba következik Fodorék számára.
Korábban:
Lengyelország–Ukrajna 4–3 – h.u. (1–0, 2–1, 0–2, 1–0)
Románia–Franciaország 2–3 (1–2, 1–0, 0–1)
Szlovénia–Ausztria 3–1 (3–1, 0–0, 0–0)
Kedden játsszák:
14.00 Ausztria–Ukrajna
17.30 Franciaország–Lengyelország
21.00 Románia–Szlovénia
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!