Hirdetés

Szilassy Zoltán: a támadások befejezésében kell javulnia a csapatnak

Hiába a több gyergyói helyzet, a BJAHC elvitte a pontokat
Fotó: Szász Adorján

A GYHK pénteken este hazai pályán izgalmas csatát vívott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen. Szilassy Zoltán együttese hiába szerzett vezetést és dolgozott ki több helyzetet, végül vereséget szenvedtek el. A meccs után a vezetőedzők értékeltek.

2024. január 20., 09:38

A támadások befejezésében kell javulnia a csapatának – mutatott rá Szilassy Zoltán a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője a BJA HC ellen pénteken 1-3-ra elveszített mérkőzés után.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Egy góllal ritkán lehet mérkőzést nyerni, viszont megvolt bőven a lehetőségünk, hogy még lőjünk. Többször kellett volna a felső területekről tüzelni, nagyon jól védte a kapu előterét az ellenfél, sokkal jobban be kellett volna tolakodnunk a Farkas Roli elé.

Lassú első harmad volt a részünkről, kicsit a távoli gurulós gól megfogta a brigádot, de utána a második és harmadik játékrészben nem hokiztunk rosszul. Köszönjük a szurkolóknak, hogy ezúttal is végig buzdítottak bennünket, nekünk pedig össze kell raknunk a támadójátékunk legvégét”

– mondta Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője a mérkőzést követően.

A mérkőzést követően elégedetten nyilatkozott a budapestiek mestere, aki elégedett volt a védelem teljesítményével.

„Úgy gondolom, a védekezésünk feljavulása volt a kulcs, ha így védekeztünk volna Brassóban, akkor azt a mérkőzést is megnyertük volna. Igazi profi csapatként hoztuk le ezt a hatvan percet, nagyon büszke vagyok a srácokra, minden dicséretet megérdemelnek – nyilatkozta Kangyal Balázs, a BJAHC trénere.

A Gyergyói Hoki Klub legközelebb vasárnap délután játszik, 18.30-tól fogadják a Fehérvár Hockey Akadémia 19 gárdáját.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizenötödik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
33
18
5
2
8
131-89
66
2
Budapest JAHC BJAHC
33
17
3
4
9
125-100
61
3
Brassói Corona Brassó
33
18
3
1
11
115-94
61
4
Újpesti TE UTE
33
16
3
2
12
98-92
56
5
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
33
17
1
5
10
126-110
55
6
Gyergyói Hoki Klub GYHK
33
14
3
4
12
112-111
52
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
33
10
6
3
14
96-114
45
8
Debreceni EAC DEAC
33
11
4
2
16
100-113
43
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
35
8
0
6
21
87-120
30
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
33
4
5
4
20
59-106
26
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Ezúttal nem volt elég puskapor az Ágyúsokban, kiütéssel nyert a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub fölényesen nyerte az első Erste Liga-találkozóját a Háromszéki Ágyúsok ellen. A hazaiak az első két harmadban gólt sem kaptak, összességében pedig megérdemelten nyerték meg a székely rangadót.

Szilassy több „mocskos gólt” vár, Lundh az eltűnt ritmust keresi

Győzelme ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a Sportklub vezetőedzője, a GYHK szakvezetője a kapu előtti munkát hiányolta, az Ágyúsoknál pedig a helytállást emelték ki a jégkorong Erste Liga vasárnapi mérkőzései után.

A szépítés igen, az egyenlítés nem jött össze az Ágyúsoknak

A párharc elején kétgólos előnybe kerültek a miskolciak, az utolsó harmadban a háromszékieknek összejött a szépítés, így izgalmassá vált a végjáték, de az egyenlítés már nem sikerült nekik a jégkorong Erste Liga vasárnapi összecsapásán.

Két pontot tudott otthon tartani a Sportklub a FEHA19 ellen

Vasárnap este a Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub az erdélyi túráján egyelőre nyeretlen FEHA19-et fogadta. Szoros összecsapás végén Ágoston Tamás győztes büntetőjével húzták be a győzelmet a hazaiak.

Fordulatokban nem volt hiány, végül a Corona behúzta a győzelmet

Ráijesztett a DEAC a Corona csapatára a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján, de a brassóiak higgadt játékkal behúzták a győzelmet. Colby McAuley három góllal vette ki a részét a hazaiak sikeréből.

Hiába a hazai mezőnyfölény, a BJAHC felülmúlta a GYHK-t

Élesebb volt a kapu előtt a BJA HC, jóval kevesebb lövésből is több gólt tudott szerezni mint a Gyergyói Hoki Klub a vasárnap délutáni Erste Liga meccsen. Ezzel elvitte a három pontot a Remete Ice Arénából.

Hullámzó teljesítmény Gyergyóban, hétgólos brassói öröm és fájó csíki vereség (videóval)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a GYHK megszenvedett a DEAC ellen, a Corona hét gólig jutott, a Háromszéki Ágyúsok a DAB otthonában nyertek, a Sportklub viszont hiába dolgozott ki több helyzetet, pont nélkül maradt. Edzői értékelők.

Jobban bírták a végét, legyűrték az Acélbikákat az Ágyúsok

A háromszékiek Daniel Kuljas vezérletével győzték le idegenben a Dunaújvárosi Acélbikákat. A hajrában egy kihasznált emberelőny, majd a hazaiak kapuslehozatala is az Ágyúsoknak kedvezett.

Mesterhármassal vitte el a pontokat Csíkszeredából a BJAHC

A csíkiak a mérkőzés elején még vezetést szereztek, ám a vendégek fordítottak, majd a harmadik harmadban szerzett két újabb góllal bebiztosították győzelmüket a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Továbbra is fekszik a hazai pálya a GYHK-nak

Nagyon is elégedett lehetett a látottakkal az, aki ott volt a Remete Ice Aréna lelátóján pénteken este. A Gyergyói Hoki Klub és a vendég Debreceni EAC nagyszerű meccset vívott egymással a jégkorong Erste Ligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!