Hirdetés

Edzőt váltott a Gyergyói HK

Leif Strömberg vezetésével négy vereség és három győzelem a gyergyóiak mérlege az Erste Ligában
Fotó: Veres Nándor

2019. szeptember 30., 10:32

Nem maradt következmény nélkül a vasárnapi mérkőzés, a Gyergyói HK Facebook-oldalán tájékoztatta szurkolóit, hogy hétfőtől már nem Leif Strömberg a csapat vezetőedzője. A közlemény szerint a szerződésbontás közös megegyezéssel történt, és sok sikert kívánnak neki a továbbiakra nézve.

2019. szeptember 30., 10:32

A Gyergyói Hoki Klub vasárnap este súlyos vereséget szenvedett, hazai pályán 9–4-re kapott ki a Brassói Coronától, a mérkőzés eredményét beszámolták az Erste Ligába, illetve a román bajnokságba is. A tréner székébe került a botlás.

Kapcsolódó

Strömberg májusban érkezett Gyergyószentmiklósra, irányításával a Gyilkos-tó Kupát három győzelemmel megnyerte az együttes, azonban az Erste Ligában három vereséggel kezdtek a Ferencváros, a Dunaújvárosi Acélbikák és a Debreceni EAC vendégeiként. Hazai jégen a Hokiklub Budapest elleni hosszabbításos, majd az Újpest elleni, kétgólos hátrányból elért győzelemmel javítottak a statisztikán.

Hirdetés

A román bajnokságban a Sapientia U23 ellen hozta a csapat a papírforma-győzelmeket, majd szombaton a Fehérvári Titánokat győzte le az Erste Ligában. Vasárnap azonban kilenc gólt kapott saját közönsége előtt a GYHK, amelynek játékán egyébként is látszott, hogy nem úgy teljesítenek a sorok, ahogyan azt a játékosok minősége ígérné.

A GYHK irányítását mostantól az eddigi másodedző Christopher Hamell veszi át. A fiatal, 33 éves svéd szakember eddig a svéd U20-as bajnokságokban rendelkezik vezetőedzői tapasztalatokkal.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megtartotta egyik alapemberét a Brassói Corona, távozik a rutinos hátvéd

A Brassói Corona jégkorongcsapata bejelentette, hogy Radim Valchar a hetedik idényét is a csapatnál kezdi meg, ugyanakkor három szezon után távozik a kanadai hátvéd, Sébastien Piché.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!