Néhány hazai megvillanást leszámítva nem volt ellenszere a kék-fehéreknek a régi-új vezetőedzőjével, Szilassy Zoltánnal jégre lépő piros-fehérek ellen. A vasárnap esti találkozón nagyjából félig telt meg a Vákár Lajos Műjégpálya lelátója.
Jobban kezdte a rangadót a Sportklub: a 3. percben Molnár Ákos hibáját Nicholas Ritchie használta ki (1–0). Nem sokkal később emberelőnyben egyenlített a GYHK: Császár Hunor lekészítését Bodó Christopher lőtte a felső sarokba (1–1). A folytatásban a gyergyóiak átvették a kezdeményezést, védekezésbe kényszerítve a csíkiakat. A 19. percben Ritchie elvesztette a türelmét Sándor-Székely Ottó provokációja után, így újabb emberelőnyhöz jutottak a vendégek, ezt azonban már nem tudták gólra váltani, így döntetlennel vonultak szünetre a felek.

A fordulás után is a GYHK gyakorolt nyomást a hazai kapura, amit a 23. percben Messikammen találatával gólra is váltott (1–2).
A Sportklub csak ritkán tudott veszélyeztetni, a játékot a piros-fehérek irányították, a csíkiakat Onodi Ottó védései tartották meccsben.
A harmad hajrájában Ferencz Csibi megmozdulása után kevéssel kerülte el a korong Rinne kapuját, a másik oldalon viszont újra betaláltak a vendégek: a 38. percben Messikammen duplázott (1–3).

A záró játékrész elején hazai lehetőségek maradtak kihasználatlanul, majd emberelőnyben sem sikerült közelebb zárkózni. A 44. percben Orbán Brance lövése talált utat Onodi mamutjai között (1–4). Nem sokkal később Ritchie zseniális passzát Reid Petryk váltotta gólra kapásból (2–4), amivel visszajött a meccsbe a Sportklub, de a vendégek gyorsan lehűtötték a hazai reményeket: a 46. percben Gerards Dallas volt eredményes (2–5). A hajrában Daniel Trancă állította be a végeredményt Ravasz Csanád passzából (2–6).

Román jégkorongbajnokság, középszakasz, felsőház:
Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub 2–6 (1–1, 0–2, 1–3).
Gólszerzők: Nicholas Ritchie (3.), Reid Petryk (45.), illetve Bodó Christopher (6.), Konsta Messikammen (24., 38.), Orbán Brance (44.), Gerards Dallas (46.), Daniel Trancă (55.).
Kapura lövések: 24–54.
Büntetőpercek: 10–4.
Játékvezetők: André Attila és Galusnyák Botond, illetve Kacsó Dániel és Borsos Barna.
A bajnokság vasárnapi játéknapjának másik mérkőzésén a Brassói Corona a Bukaresti Red Hawks együttesét fogadta. A Brassói Jégcsarnokban rendezett találkozón az első harmadban még csak egy góllal vezettek a kék-sárgák, a másodikban azonban hármat, a záró játékrészben pedig még kettőt szereztek, így 6–1-re megnyerték a mérkőzést. A fővárosiak csak a szépítésig jutottak.
Román jégkorongbajnokság, középszakasz, felsőház:
Brassói Corona–Bukaresti Red Hawks 6–1 (1–0, 3–0, 2–1).
Gólszerzők: Andrei Vasile (15.), Jeremy Welsh (26.), Gajdó Balázs (27., 54.), Radim Valchar (39.), Jared Van Wormer (43.), illetve Ivan Galzkov (52.).
Kapura lövések: 59–17.
Büntetőpercek: 2–14.
Játékvezetők: Filip Cristian és Gergely Lehel, illetve Chinde Flaviu és Bíró Mátyás.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 16 | 13 | 0 | 1 | 2 | 75-33 | 49 |
2 | Brassói Corona Brassó | 16 | 10 | 0 | 1 | 5 | 77-49 | 37 |
3 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 16 | 4 | 3 | 0 | 9 | 46-70 | 21 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 16 | 6 | 0 | 2 | 8 | 62-65 | 20 |
5 | Bukaresti Red Hawks Bukaresti Red Hawks | 16 | 2 | 2 | 1 | 11 | 37-80 | 12 |
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!