Az első harmad csak helyzeteket hozott, gólokig nem jutott a két csapat. Inkább a DEAC volt veszélyesebb, de Cooke hozta a szokásos formáját, és a debreceni második számú kapus, Gönczi is meg tudta őrizni ketrecét a góltól. Két-két emberelőny maradt ki eközben.
A második harmad már sokkal eseménydúsabb volt, Koskiranta fejezett be mesterien egy emberelőnyt. Lendületben maradt a GYHK, többnyire a debreceniek védekező harmadában zajlottak az események, de a különbség nem nőtt, ellenben a 29. percben, egy rossz átadást lefülelve Szűcs szólózhatott és ki is használta a lehetőségét.
Alig két percre rá ismét a gyergyóiaknál volt az előny, Koskiranta lövése után került a kipattanó az akciót követő Elekes-Darabont elé, akinek formaság volt a korongot a hálóba vágni.
Nem tartott sokáig a hazaiak öröme, a következő akcióból máris egyenlített a Debrecen. Novotny küzdötte át magát a gyergyói védelmen, és mattolta Cooke-t.
A harmadik harmad kevésbé iramos és színvonalas hokit hozott, sok volt az egyéni hiba, ezekből próbáltak helyzeteket kialakítani a csapatok. Benne volt a gól mindkét oldalon.
Végül ezt a Gyergyói Hoki Klub érte el, Troncinsky kezdett cselsorozatba hátvéd létére és higgadt mozdulattal lőtt Gönczi mellett a hálóba.
A Debrecen mindent megtett az egyenlítésért, és több nagy helyzet is kialakult, a korong azonban nem jutott túl a gólvonalon. 3–2 lett a vége, a GYHK második hazai találkozóján is három pontot szerzett.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!