Három székelyföldi együttes, a Csíkszeredai ISK, a Gyergyószentmiklósi ISK és a Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek nevezett be a 2020–2021-es ifjúsági, U18-as korosztályú bajnokságba, és egységes az álláspontjuk: szeretnének játszani, de ez a jelenlegi követelmények mellett lehetetlen.
A Román Jégkorong Szövetség (RJSZ) ugyanazt kéri az utánpótláscsapatoktól, mint a profiktól: minden mérkőzés előtt PCR-vírusteszt elvégzését minden játékos, stábtag és minden más, a meccsen részt vevő hivatalos személy számára is. Ennek költségeihez azonban semmilyen módon nem járul hozzá, azaz a csapatoknak kell ezt kifizetniük. Erre senkinek nincs pénze.
„Papíron kezdődik a bajnokság, de a valóságban nem kezdődik semmi. A szövetség kiküldte a szabályzatot, amit be kellene tartanunk, de ezt lehetetlen vállalni. PCR-tesztet kérnek minden meccs előtt, ami legalább 6000 lej lenne minden alkalommal. Honnan ennyi pénzt?
A szövetségtől rákérdeztem, mennyivel segítenek ebbe be. Nekik sincs erre pénzük – válaszolták. Beszélni tudnak, elvárásaik vannak, de semmivel nem segítenek”
– fogalmaz Kernászt Huba, a sepsiszentgyörgyiek edzője.
A Királypingvinek még szerencsés helyzetben vannak, mert ők magánklubként folytathatnak edzéseket, de a két sportiskola, a Csíkszeredai és a Gyergyószentmiklósi ISK még ezt sem teheti hivatalosan. A két klub ugyanis a tanügyminisztériumhoz tartozik, és ugyanazok az előírások érvényesek rájuk, mint minden más iskolára: azaz online oktatás van érvényben. Ők tehát hivatalosan edzésre sem járhatnak.
Segítség ebben a helyzetben, hogy a gyergyói és csíki fiatalok a Székelyföldi Jégkorong Akadémia színeiben edzhetnek és részt vesznek a magyarországi bajnokságban. Azonban a sportiskola mezében nem játszhatnak mérkőzéseket.
„Véleményem szerint az, hogy a szövetség kiírta a bajnokságot, még semmit sem jelent: tudják jól, írásban is közöltük velük, hogy a sportiskolák a jelen helyzetben nem játszhatnak.
Ez csak egy olyan kiírás, hogy ők fedve legyenek: elmondhassák, hogy ők szerették volna a bajnokságot, csak a csapatok nem vállalták”
– jelentette ki Farkas Csaba, a Gyergyói ISK edzője.
A székelyföldi klubok egy közös javaslatot is megfogalmaztak, egy olcsóbb és biztonságosabb lebonyolítási módra. Azt szeretnék, ha 3–4 hétvégén egy helyszínen találkoznának a részt vevő együttesek, így játszanák le a mérkőzéseket. Mint Tódor Krisztián, a Csíkszeredai ISK edzője rámutat:
„Egy buborékban zajlanának így a meccsek, ami egyrészt azt jelentené, hogy egy hétvégén egy teszttel több mérkőzést is meg lehetne rendezni, másrészt járványügyi szempontból is biztonságosabb lenne. Válasz nem érkezett a javaslatra.
Mindenesetre bízom benne, hogy sikerül megoldást találni, lesz is bajnokság és a biztonságunk sem kerül veszélybe. Emellett azonban megoldást kell találni a kötelező tesztek finanszírozására is. Amíg a PCR-teszt a követelmény, addig biztosan nem indul el a pontvadászat. Léteznek jóval olcsóbb tesztelési módok is – ha ez lenne a követelmény, máris egyszerűbb lenne a csapatok helyzete” – mondta el Tódor.
A bajnokságba egyébként a három székely csapaton kívül a Steaua és Suceava nevezett be.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!