Hirdetés

Csak a becsületgól jött össze az Ágyúsoknak a GYHK ellen

Nem tudta borítani a papírformát az Ágyúsok, simán nyert a GYHK. Korábbi felvétel
Fotó: Máté Bence

Nem tudta borítani a papírformát a Háromszéki Ágyúsok, főleg a második harmadban nyújtott meggyőző játékának köszönhetően a Gyergyói Hoki Klub simán nyert ellenük a romániai jégkorongbajnokság felsőházában.

2026. február 20., 21:01

Az első perctől kezdve uralta a játékot a GYHK a péntek esti kézdivásárhelyi összecsapáson, de Béres tartotta a frontot. A 18. percig nem esett gól, akkor pedig a gyergyói negyedik sor zavarta meg a hazai védelmet, Ádám pedig betalált. A szünet előtt egyetlen másodperccel Tranca is eredményes volt.

Az időzítés lélektani hatása meglátszott folytatásban, a középső játékrészben háromszor is rezdült az Ágyúsok hálója, Csala pedig továbbra is verhetetlen volt.

Hirdetés

A hivatalos statisztika szerint ebben a húsz percben 1–22 volt a kapura lövések aránya, ez is mutatja a két csapat közötti különbséget.

A harmadik harmadra visszavett a tempóból a gyergyói együttes, nem sok látványos gólhelyzetet láthattak a nézők, de a kevésből egyet Róth kihasznált, ami egyben a végeredmény beállítását is jelentette.

A végén Imre és Zukauskas verekedett egyet a sarokban, majd lezárult a mérkőzés. A két csapat szombaton újra összecsap egymással, a helyszín ismét Kézdivásárhely lesz.

Jégkorong, romániai bajnokság, felsőház:
Háromszéki Ágyúsok–Gyergyói Hoki Klub 1–5 (0–2, 0–3, 1–0).
Gólszerzők: Róth Zoltán (54.), illetve Ádám Zsolt (18. perc), Daniel Tranca (20., 26.), Ravasz Csanád (25.), Janne Vayrynen (34.).

Jégkorong, romániai bajnokság, 2025–2026-os szezon, középszakasz, felsőház

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
16
13
0
1
2
75-33
49
2
Brassói Corona Brassó
16
10
0
1
5
77-49
37
3
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
16
4
3
0
9
46-70
21
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
6
0
2
8
62-65
20
5
Bukaresti Red Hawks Bukaresti Red Hawks
16
2
2
1
11
37-80
12
Brassói Corona: +6 pont
Bukaresti Red Hawks: +1 pont
Csíkszeredai Sportklub: 0 pont
Gyergyói Hoki Klub: +9 pont
Háromszéki Ágyúsok: +3 pont
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Új tájékoztató kiadványt indított a romániai hokibírók kollégiuma

Új kommunikációs eszközt hozott létre a Román Jégkorong-szövetség Központi Játékvezetői Kollégiuma (CCA), amelynek célja, hogy közérthető formában tájékoztasson a játékvezetéssel, szabályzattal kapcsolatos fontos tudnivalókról.

Gyenyisz Kuljas fia az Ágyúsokhoz igazolt

Újabb fiatal csatárral erősítette keretét a Háromszéki Ágyúsok: a klub szerződtette a 21 éves, orosz–román kettős állampolgársággal rendelkező Daniel Kuljast.

A véghajrában dőlt el a jégkorong Szuperkupa

Izgalmas, fordulatos mérkőzésen maradt alul a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Coronával szemben a Szuperkupáért vívott összecsapáson. A kiegyenlített szombati meccsen a hazaiak 47 másodperccel a rendes játékidő vége előtt lőtték a mindent eldöntő találatot.

Fejlődést és jövőképet kínálnak a hokis lányoknak

Nemcsak a játékosok szakmai fejlődését, hanem jövőjük segítését is célul tűzte ki az a női jégkorong-játékosfejlesztő program, amelynek negyedik állomását tartották pár napja. Akár amerikai iskolák is megnyílhatnak a romániai lányok előtt.

Méltó ellenfél volt a Sapientia, a gólokat a gyergyóiak lőtték

Szezonkezdetnek teljesen vállalható, iramos mérkőzést vívott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23. Az edzőmeccset a várakozások szerint a piros-fehérek nyerték, de az egyetemisták sem lehetnek elégedetlenek.

Búcsúmeccs, tesztelnek a csapatok, bérletárusítás a hokisoknál

Javában készülnek a hokicsapatok a közelgő idényre. Búcsúmeccset és felkészülési találkozót is rendeztek Brassóban, elkezdték a Csíkszeredai Sportklub-bérletárúsítást, jégen a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 is.

Az Erste Ligát követően megvan a román hokibajnokság menete is

A felnőtt országos jégkorong-bajnokság új idényében ismét rájátszás dönt a bajnoki címről. A nyolccsapatos mezőnynek elkészítették a versenynaptárát, úgy állították össze, hogy a román pontvadászat az Erste Liga mellett párhuzamosan is működhessen.

A telt ház biztos, alig van jegy a hoki Szuperkupa-meccsre

Az új jégkorongszezon első trófeájáért a bajnok, a Gyergyói Hoki Klub és a Román Kupa-győztes, a Brassói Corona csap össze. Egy nap alatt felvásárolták a belépők nagy részét.

Fiatal tehetség tért haza, Lőrincz Konrád a Csíkszeredai Sportklubnál folytatja

Újabb saját nevelésű fiatal játékossal bővült a Csíkszeredai Sportklub kerete: Lőrincz Konrád hazatért, és a 2026–2027-es idényben a felnőttcsapatban bizonyíthat.

Rutinos hokissal erősödött az Ágyúsok hátsó alakzata

A Háromszéki Ágyúsok megszerezték a tapasztalt orosz-román kettős állampolgársággal rendelkező Timur Raszulov aláírását.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!