A tavalyi magyar U25-ös bajnokság győztesét fogadta szombaton késő délután a Csíkszeredai Sportklub. A mérkőzést a vendégek uralták: a HKB az első játékrészben kétgólos előnyre tett szert, amelyet végig meg tudott tartani, majd az utolsó percben háromra növelte a különbséget.
A hazai csapat legjobbja a kapus, Kurkó Anett Andrea volt, aki 49 lövést hárított.
A Csíkszeredai Sportklubnál – különböző okok miatt – hiányzott Vitos Anna, Caryellen Pandrea-Bedrosian, Joó Abigél, Hölczer Bernadett és Silló Bíborka. Nem állt a vezetőedző rendelkezésére az együttes kiváló csatára, Szopos Rebeka sem, aki még novemberben sérült meg, emiatt pedig a szezon hátralévő részét kihagyni kényszerül.

Magyar női U25-ös jégkorong-bajnokság, A csoport, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub–Hoki Klub Budapest 0–3 (0–2, 0–0, 0-1).
Gólszerzők: Kolozsvári Angelika (6.), Cserjési Dorka (10.) és Hajnal Csillag (60.).
Kapra lövések: 13–52. Büntetőpercek: 25–6 (ebből György Csillának 5+20 perc fegyelmi). Játékvezetők: Antal Ottó András és Galusnyák Tamás.

Sportklub: Kurkó Anett Andrea, Ioana Bianca Bostan (kapusok) – Urus Zsanett, Onodi Szabina, Popescu Magdolna, Alina Oprea, Iasminne Maissa Simina (első sor); György Csilla, Vasile Anna, Kozma Rebeka, Ravasz Márta, Rácz Izabella (második sor); Dávid Dóra, Márton Rebeka, Antal Nóra, Antal Boglárka, Laczkó-Szabó Zsuzsanna (harmadik sor); Darvas Dóra (negyedik sor). Stáb: Varga András (vezetőedző), Gábor Félix (csapatmenedzser).
HKB: Phillipson Elza Noémi (kapus) – Gampel Janka, Károlyi Lili, Vass Szonja Liza, Magyar Diána Zora, Toperczer Laura (első sor); Eötvös Eszter, Görbe Liza, Kovács Mercédesz, Borsos Lili, Vastag Ivett (második sor); Kámán Kata, Hajnal Csillag, Kolozsvári Angelika, Cserjési Dorka (harmadik sor). Stáb: Somogyi Vivien (vezetőedző), Pudleiner Péter Kálmán (másodedző), Bertoncelj Soma (hivatalos személy).

A további program
Vasárnap (január 19.): 13 órától Gyergyói Fox Hockey–HKB, 17.50 órától Rampagne WH–Budapesti MAC
Január 25. (szombat): Budapesti MAC–Rampagne WH és Budapesti HKB–Ferencváros
A magyar női U25-os hokibajnokság állása
1. Gyergyói Fox Hockey 6 4 1 0 1 24–12 14
2. Rampagne WH 7 4 1 0 2 19–15 14
3. Ferencváros 9 3 0 2 4 31–24 11
4. Hoki Klub Budapest 4 2 1 0 1 16–10 8
5. Budapesti MAC 3 2 0 1 0 9–7 7
6. Csíkszeredai Sportklub 9 0 1 1 7 15–56 3
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!