A történtek kapcsán András Róbert, a Dakota Security Service ügyvezető igazgatója nyilatkozott a Székely Sportnak. „Nem az történt, hogy összeverekedtek volna a szülők egymással, hanem a szülők a bírókra haragudtak nagyon, és be akartak menni hozzájuk. Felmásztak a büntetőpad tetejére, majd a palánkon keresztül próbáltak bejutni a pályára. A kollégáknak közbe kellett lépniük – szerencsére négyen is ott voltak.
Közben mi a nagymeccsre készültünk – a Sportklub és a Gyergyói HK Erste Liga-döntőjére –, de így is sikerült megoldani a helyzetet. Végül a szülők nem mentek be a jégre, nem történt sérülés, senkinek nem esett bántódása.
Úgy gondoljuk, az ilyen viselkedést meg kell fékezni, ezért kértük az érintettek felelősségre vonását. Ennyi történt – nem volt tettlegesség, verekedés” – mondta András Róbert.
Az ügyben a Székely Sport felkereste a gyergyószentmiklósi csapat edzőjét, Barabás Lászlót is. „Teljesen normálisan ment a szurkolás a mérkőzés elején, hallatszott a Hajrá, Gyergyó!, és a Hajrá, Felcsík!,
Játékosként, és edzőként is hozzászoktam a felfokozott hangulathoz, nem a nézőtéren történteket figyeltem, hanem
Ennyit tudok mondani erről” – nyilatkozta Barabás László.
Nagy Attila, a Román Jégkorongszövetség elnöke teljes mértékben elítéli az ilyen megnyilvánulásokat. „Hál’ istennek, hogy voltak őrző-védők a helyszínen, mert amennyiben nem lettek volna, akár tettlegességig is fajulhattak volna az események.
A jövőben további megszorításokra kerül sor, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezek a típusú megnyilvánulások teljesen ki legyenek zárva. A szövetség fegyelmi bizottsága is vizsgálja az esetet, külön figyelmet fordítva arra, hogy a szervezők megfelelően látták-e el feladataikat. Úgy gondolom, elsősorban az ő felelősségük olyan védelmet biztosítani, amely kizárja az ilyen incidenseket” – foglalta össze az elnök.
A hokiszövetség elnöke kampányt kezdeményezne a jégpályákon tapasztalható agresszió visszaszorítására, példaként állítva az Erste Liga döntőjében tanúsított szurkolói hozzáállást.
„Azt szeretnénk, hogy mindenki számára világos legyen: a jégpályákon az agresszív magatartásnak nincs helye – sem felnőtt-, sem utánpótlás szinten.
Ezt a pozitív szellemiséget kellene minden szinten meghonosítani a jégkorong világában” – összegzett a Székely Sportnak Nagy Attila.
A 2024–2025-ös szezonban tíz csapat nevezett be a romániai U15-ös jégkorong-bajnokságba. Az alapszakaszt, a középszakaszt, az elődöntőket, valamint a két nyert mérkőzésig tartó helyosztókat követően alakult ki a végső rangsor.
A helyosztók eredményei
A 9. helyért: Kézdivásárhelyi Bikák–Marosvásárhelyi VSK 6–1 és 7–2.
A 7. helyért: Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek–Bukaresti Triumf ISK 3–5, 4–3 és 7–4.
Az 5. helyért a Csíkszeredai ISK és a CSM Dunărea Galați csapatának kellett volna jégre lépnie, ám ezeket a mérkőzéseket nem játszották le.
A 3. helyért: Brassói Corona–Bukaresti ACS Stejarii Country Club 7–5, 3–4 és 4–2.
A döntőben: Felcsík SK–Gyergyószentmiklósi ISK 6–1 és 7–4.
A 2024–2025-ös U15-ös korosztályú romániai jégkorong-bajnokság végeredménye:
1. Felcsík SK,
2. Gyergyószentmiklósi ISK,
3. Brassói Corona,
4. Bukaresti ACS Stejarii Country Club,
5–6. Csíkszeredai ISK és CSM Dunărea Galați,
7. Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek,
8. Bukaresti Triumf ISK,
9. Kézdivásárhelyi Bikák,
10. Marosvásárhelyi VSK.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!