Hirdetés

Becze Tihamér úgy véli, egy pontot minimum megérdemeltek volna a BJAHC ellen

Szoros küzdelemben maradt alul a csíkszeredai gárda
Fotó: Várhegyi Erna

A Budapest Jégkorong Akadémia HC elleni harmadik mérkőzését is elveszítette a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. A csíkiak vasárnap este egy góllal kaptak ki a Vasas Jégcentrumban.

2023. november 27., 09:53

A budapesti akadémisták a Vákár Lajos Műjégpályán 6–4-re győztek, hazai meccsüket pedig mindkét alkalommal 5–4-re nyerték meg a csíkiak ellen, az elsőt hosszabbítás után, a vasárnap estit pedig a rendes játékidőben.

Kapcsolódó

Hirdetés

Ezt követően a két csapat két meghatározó játékosa, illetve a hazaiak vezetőedzője nyilatkozott.

Dóczi Zsombor, a BJAHC hátvédje szerint jól kezdték a mérkőzést, annak ellenére, hogy a Sportklub először talált be. „Talán ez volt idén a legjobb kezdésünk. A második harmadban kicsit visszavettünk, de

a harmadikban megmutattuk, hogy tudunk csapatként működni és önfeláldozó hokit letenni a pályára, összességében nagyon elégedett vagyok”

– nyilatkozta Dóczi.

•  Fotó: Várhegyi Erna Galéria

Fotó: Várhegyi Erna

Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője szerint csapata az első húsz percben nagyon jól játszott. „Nagyon csalódott voltam a korábbi, a Gyergyó elleni meccs miatt. Nem a játékunkkal voltam elégedetlen, hanem a hozzáállásunkkal és ennek hangot is adtam az öltözőben.

Ez egy érdekes helyzet, mert a mostani a csapat diadala, sikere volt. Mindenki hozzátett, és ők változtattak azokon a dolgokon, amiket mi mondtunk.

Gratulálok a srácoknak a játékért, együttműködésért. Példaértékű volt, és ez elvárt a következőkben is” – hangsúlyozta Kangyal.

•  Fotó: Várhegyi Erna Galéria

Fotó: Várhegyi Erna

Becze Tihamér, a Sportklub csapatkapitánya azt mondta, hogy az első harmadban nem úgy jöttek ki a jégre, ahogy szerették volna. „Magunkra engedtük az ellenfelet, és ez látszott is a játékon.

A harmadik játékrészt mi domináltuk, úgy érzem egy pontot minimum megérdemeltünk ezzel a játékkal, amit leraktunk az asztalra.

Még küzdünk az új rendszerrel, próbáljuk teljesen elsajátítani azt, amit a válogatott szünet óra gyakorlunk. Úgy látom van értelme és lesz eredménye” – nyilatkozta Becze.

A Csíkszeredai Sportklub kedden este Miskolcon, a DVTK Jegesmedvék otthonában lép jégre.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Nyolcadik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
14
10
2
0
2
73-37
34
2
Budapest JAHC BJAHC
18
8
2
4
4
71-56
32
3
Újpesti TE UTE
17
9
2
1
5
55-45
32
4
Gyergyói Hoki Klub GYHK
19
8
3
1
7
69-59
31
5
Brassói Corona Brassó
18
9
1
0
8
60-60
29
6
DVTK Jegesmedvék DVTK
17
6
3
2
6
52-53
26
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
20
6
1
5
8
73-86
22
8
Debreceni EAC DEAC
17
5
2
1
9
47-61
20
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
18
4
3
2
9
39-62
20
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
18
4
0
3
11
43-63
15
Csíkszeredai Sportklub:

*A Csíkszeredai Sportklub 3 ponttal büntetve

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Győzelmek, tanulságok és kemény önkritika az Erste Liga legutóbbi játéknapja után (videókkal)

A Sportklub visszavágott az Újpestnek, az Ágyúsok és a Corona is nyert, míg a GYHK hosszabbításban kapott ki a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapján. Az edzők főként a kemény munkát, a korongbiztonságot és a fegyelmezett játékot emelték ki.

Levin duplájával a Corona legyőzte a BJAHC-t

A Brassói Corona a Budapest Jégkorong Akadémia HC otthonában szerezte meg első győzelmét a jégkorong Erste Liga új idényében. A hazaiak támadójátéka ezúttal is akadozott.

Egy gól nem volt elég a gyergyói sikerhez

Nagyon kiegyensúlyozott meccset vívott a Gyergyói Hoki Klub és a DVTK Jegesmedvék együttese a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az 1–1-es rendes játékidő után a vendégek szerezték meg az aranygólt.

Az Ágyúsok kiütötték az Acélbikákat

Hazai jégen is bemutatkozott a Háromszéki Ágyúsok a jégkorong Erste Ligában, akik a brassói bravúr után újabb győzelmet arattak csütörtökön este, ezúttal simán verték a Dunaújvárosi Acélbikákat.

Hazai pályán feledtette az újpesti fiaskót a Sportklub

Visszavágott az Újpestnek a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában, a kék-fehérek idei első hazai meccsükön magabiztos, támadó szellemű játékkal megérdemelten nyertek 5–2-re.

Az Ágyúsok történelmi találata is ott van az Erste Liga hét góljai összeállításában (videóval)

Kékvonalas bomba, fonákkal ütött és történelmi győztes találat – az Erste Ligánál összeállították a nyitóhétvége legszebb góljait.

A Sportklubnál szégyellik magukat, a gyergyóiak élesek voltak a kapu előtt

Egészen eltérő hangulatban értékeltek a székelyföldi csapatok vezetőedzői az Erste Liga vasárnapi játéknapja után. A Sportklub súlyos vereséget szenvedett Újpesten, míg a Gyergyói Hoki Klub Székesfehérváron szerezte meg első idénybeli győzelmét.

Megvan az első gyergyói siker az Erste Ligában

Túllépett a jégkorong Erste Liga nyitányán elszenvedett vereségen a Gyergyói Hoki Klub, egy nehézkesebb első harmad után magabiztosan verte a FEHA19 csapatát.

Gyorsan fordított, majd összeomlott a Sportklub Újpesten

Hiába fordított fél perc alatt a Csíkszeredai Sportklub, a folytatásban szétesett a védekezése, az Újpest pedig könyörtelenül kihasználta a hibákat és kiütéses győzelmet aratott a jégkorong Erste Ligában.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!