A Csíkszeredai Sportklub hiába vezetett három góllal a BJAHC ellen, végül büntetők után 4–3-ra mégis alulmaradt és a második meccsét is elveszítette.
„Az első játékrész utolsó percében kaptunk egy öt perces kiállítást, amelyet kivédekeztünk.
– mutatott rá Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub edzője arra hogy mi okozta a vereségüket.
A budapesti együttes másodedzője, Marton Tibor, közölte, hogy végig ők kontrollálták a meccset, több helyzetük is volt. „Nem estünk kétségbe akkor sem, amikor az ellenfél vezetett. Hittünk magunkban, és sikerült legalább büntetőkből elvinni két pontot” – tette hozzá.
A Gyergyói Hoki Klub a második harmadban nyújtott kimagasló teljesítményének köszönhetően ismét fölényesen győzött, 9–3-ra ütötte ki az Újpestet.
Markus Juurikkala, vezetőedző szerint nagyon jó negyven percet játszottak. „Az első harmadban nem sikerült többször is betalálnunk, szorosabb volt, a másodikban viszont már nagyon jól ment a játék.
– fogalmazott a finn szakvezető.
Az Újpest részéről Jason Morgan vezetőedző kiemelte, hogy nem igazán lehet mérkőzéseket nyerni húsz percnyi játékkal, ők ugyanis csak egy harmadot hokiztak, az ellenfél pedig kihasználta a lehetőségeit.
A Brassói Corona viszont javítani tudott hazai jégen, 5–2-re győzött a FEHA19 ellen, és megszerezte első sikerét az új idényben.
Matthew Myers, a Brassói Corona társedzője szerint az volt a kulcs a győzelmüknek, hogy remekül kezdtek, nyomás alá helyezték az ellenfelet és ezúttal be is fejezték a helyzeteiket a kapu előtt. A folytatásban azonban a csapata fegyelmezetlen volt, ami csalódást keltett, a kiállításokat kell lecsökkenteniük.
A fehérváriakat irányító Tokaji Viktor elmondta, egyáltalán nem tetszett az, amit az első hat percben mutattak, amikor kétgólos hátrányba kerültek, főleg azért, mert mindig hangsúlyozzák, milyen fontos, hogyan kezdik a meccset.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!