Hirdetés

Azt szeretnék, ha egyedülálló és emlékezetes lenne a csíkkarcfalvi világkupa

Összesen 20 mérkőzésnek ad otthont a Felcsíki Műjégpálya a nagyszabású torna keretében
Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia

Április 14-19. között Csíkkarcfalván egy olyan nemzetközi sporteseményre kerül sor, amely nem mindennapos a térségben. A Székelyföldi Jégkorong Akadémia, illetve a Sapientia U23 szervezésében itt zajlik majd az Egyetemi Jégkorong Világkupa, amelyre Kanadától az Amerikai Egyesült Államokon át Szlovákiáig vagy éppen Svédországig nyolc vezető jégkorongos nemzet csapata érkezik. Horvát Tamás, a szervező csapat tagja, a Sapientia U23 menedzsere nyújtott betekintést a rendezvény kulisszái mögé.

2023. február 10., 12:43

– Nemrég megjelent a közösségi médiában a közelgő világkupa saját oldala. Ez azt jelenti, hogy célegyenesbe kerültek az előkészületek? Hol tart most az Egyetemi Jégkorong Világkupa szervezési folyamata?

– Szerencsére azt mondhatom, hogy jól haladunk az előkészületekkel, de még rengeteg megoldásra váró feladat áll a szervezőcsapat előtt, amíg tényleg célegyenesbe kerülünk. A napokban érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor elkezdhettük az esemény részleteinek nyilvánosságra hozatalát, közben pedig minden arculati elem a helyére került. Egy ilyen nyolccsapatos, nagyszabású nemzetközi sporteseménynél nagyon sok részletre oda kell figyelni, hogy zökkenőmentes legyen a lebonyolítás.

– Egy olyan sporteseményről van szó, amelyhez hasonlóra legalábbis jégkorongban nem igazán volt példa Székelyföldön. Milyen feladatokkal jár egy ekkora torna megszervezése, milyen területekre kell külön figyelmet fordítani?

– Egy rendkívül összetett, sok tényezős folyamatról van szó. Először azt kell biztosítanunk, hogy magának a tornának a mérkőzései megfelelő körülmények között, hibátlanul, magas színvonalon tudnak lezajlani. Ehhez szorosan kapcsolódik a küldöttségek, csapatok elhelyezése, ellátása, illetve a programjának megszervezése. Mivel egy nemzetközi rendezvényről van szó, különösen nagy figyelmet kell fordítanunk a színvonalas közvetítésre, a sajtókapcsolatok kiépítésére. Ugyancsak meg kell említeni a támogatókkal való kapcsolattartást, hiszen egy nagy költségvetésű rendezvényről van szó, amelynek lebonyolításában segítségünkre vannak különböző külsős partnerek.

Hangsúlyozni szeretném, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítunk arra is, hogy a helyi vállalkozások, szervezetek, a helyi értékek meg tudjanak mutatkozni a világkupa során.

Hirdetés

– A Székelyföldi Jégkorong Akadémia, illetve a Sapientia U23 a szervezés jogát az Európai Egyetemi Jégkorong Szövetségtől (EUHA), illetve az Amerikai Egyetemi Jégkorong Szövetségtől (ACHA) kapta meg. Milyen az együttműködés ezekkel a szervezetekkel, milyen szerepet vállalnak ők az előkészületekben?

– Szakmai kérdésekben, valamint a nemzetközi kapcsolataik rendelkezésre bocsátásával nagyon sok segítséget adnak a két társszervező szövetség vezetői, de a tényleges szervezési feladatok egészében ránk hárulnak.

Az ő kifejtett álláspontjuk, hogy a döntéseket nekünk kell meghoznunk, teljes és kölcsönös a bizalom. Ezzel együtt is hetente egyeztetünk velük, beszámolunk, hogy mennyit sikerült haladnunk, illetve, ha elakadnánk bizonyos területeken, akkor kikérjük a véleményüket.

A kezdetektől nagyon jó szakmai és személyes viszonyt ápolunk, ezért a közös szervezési munka is gördülékenyen halad.

Horvát Tamás: arra törekszünk, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, és igazán magas színvonalú legyen a torna úgy a jégen zajló, mint a jégen kívüli események tekintetében •  Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia Galéria

Horvát Tamás: arra törekszünk, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, és igazán magas színvonalú legyen a torna úgy a jégen zajló, mint a jégen kívüli események tekintetében
Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia

– A házigazda válogatott mellett Kanada, az Amerikai Egyesült Államok, Svédország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország vesz részt a tornán. Mit lehet tudni ezekről a válogatottakról? Milyen játékosokat nevezhetnek a világkupára? Milyen feltételeknek kell megfelelni?

– A legfontosabb feltétel a keretek összeállításánál, hogy az összes résztvevőnek hallgatói vagy tanulói jogviszonnyal kell rendelkeznie. A második pedig, hogy a csapattagok nem lehetnek profi jégkorongligából érkezők. Mivel az európai egyetemi jégkorong nem annyira fejlett, mint az észak-amerikai, ezért az európai országok esetében van néhány kivétel szabva a szabályzatban, de ezeknél az országoknál sem szerepelhet profi jégkorongligában érdekelt csapattal szerződésben álló játékos. Ebben különbözik ez a világkupa az Universiádétól, ott profi ligából is szerepelnek játékosok.

A szakmai egyeztetésekből kiderült, hogy a résztvevő csapatok komoly játékerőt fognak képviselni, és egy színvonalas tornának lehetnek szemtanúi azok, akik kilátogatnak erre az eseményre.

– Hogy néz ki majd Románia válogatottja? Kik számíthatnak behívóra? Kik alkotják a szakmai stábot?

– Románia válogatottja esetében behívóra számíthat minden olyan jégkorongozó, aki tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkezik egy oktatási intézménynél, és a jelenleg futó idényben nem volt tagja Erste ligás vagy más profi jégkorongligában versenyző sportszervezetnek, tehát minden diák vagy egyetemi hallgató, aki a román első osztályban vagy más országok alsóbb vagy U20-as, U21-es bajnokságaiban szerepelt ebben a szezonban.

Románia válogatottjának a stábja teljes mértékben megegyezik a Sapientia U23 stábjával, és nyilván a keret is nagyban a mi csapatunkra épül.

Vezetőedzőnek Jens Brändströmöt kértük fel, az ő munkáját Papp Szabolcs és Antal Zsombor segíti majd, a kapusedző Bács Lóránt, a felszerelés-menedzser pedig Császár Róbert lesz.

A romániai válogatott nagyban a Sapientia U23  csapatára épül •  Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia Galéria

A romániai válogatott nagyban a Sapientia U23 csapatára épül
Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia

– Lehet már bármit tudni a nyolccsapatos torna lebonyolítási módjáról, csoportbeosztásairól?

– Ezzel kapcsolatosan minden információ ismert már. A nyolc együttes két csoportba sorolva küzd majd egymással. Az A jelű négyesbe az Amerikai Egyesült Államok, Szlovákia, Magyarország és Svédország került, míg a B-ben Kanada, Csehország, Lengyelország és Románia találkozik egymással. A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadik, negyedik helyezettek pedig az alsóházi helyosztókon folytatják. Így összesen 20 mérkőzésnek ad otthont a Felcsíki Műjégpálya. A pihenőnapot leszámítva minden nap négy meccsre kerül sor április 14-19. között.

– A nyolc résztvevő csapat körülbelül 200 embert jelent. Mindenkit ki tud szolgálni a házigazda Csíkkarcfalva, vagy a környező városok, települések is bekapcsolódnak?

– Amikor októberben Székelyföldre látogattak az európai, illetve az észak-amerikai egyetemi ligák vezetői, akkor fontos szempont volt, hogy egymáshoz közel tudjunk minden résztvevőt elhelyezni. Ez szerencsére nem jelent gondot, ugyanis a sportkollégium teljes kapacitását ki tudjuk használni, ezen kívül néhány száz méteres körzetben további szálláshelyek érhetők el. A sportos infrastruktúra pedig jó ideje adott, a jégpálya mellett az orvosi és metodikai központ is fontos szerepet kap a világkupa során.

– Milyen várakozásokkal tekint a szervezési folyamat következő időszaka, illetve a torna elébe?

– Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy egy megterhelő, munkás időszakra számítok a torna végéig, ugyanis arra törekszünk, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, és igazán magas színvonalú legyen a torna úgy a jégen zajló, mint a jégen kívüli események tekintetében.

Ugyanakkor bízom benne, hogy a befektetett munka meg fogja hozni a gyümölcsét, és egy egyedülálló, sikeres és emlékezetes világkupát bonyolítunk le áprilisban, ami a jégkorongkedvelőkön kívül egy szélesebb réteget is meg tud szólítani.

Mindenkit nagy szeretettel várunk az eseményre, aki kíváncsi egy igazán színvonalas és a térségünkben példa nélkülinek mondható hokicsemegére.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Az U18-as hokisok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Csíkkarcfalván gyűlnek össze

November elején edzőtáborba vonul a romániai U18-as és U20-as jégkorong-válogatott. Az utánpótláscsapatok a 2027-es világbajnokságokra készülnek, mindkét korosztály a Divízió II/A jelű tornán szerepel majd.

Az U20-as bajnokságban is legyőzte a Sapientiát a GYHK

Derbit játszott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 csapata a romániai U20-as jégkorongbajnokságban. Ezzel mindenki bemutatkozott az idei sorozatban.

Újabb pontok Felvidéken a GYHK fiataljainak

Egy hosszabbításos vereség és egy győzelem a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapatának legutóbbi két mérkőzésének mérlege a szlovákiai 1. Ligában. A piros-fehér fiatalok a Nagymihályon a HK Dukla Michalovce csapatával találkoztak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!