Hirdetés

Az IIHF módosít a kiíráson, mégsem lép vissza az FTC

Archív
Fotó: Pinti Attila

MTI
2020. augusztus 12., 10:20

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben módosítja a Kontinentális Kupa megrendezését, így a magyar bajnok FTC-Telekom mégsem kényszerül a visszalépésre.

MTI
2020. augusztus 12., 10:20

A klub – amely korábban közölte, hogy elvileg visszalép a részvételtől – bejelentette, hogy a szervezésért felelős IIHF-osztály jelezte: a többi csapat visszajelzései és megjegyzései alapján felülvizsgálja a kupa tervezett egészségügyi és szervezési szabályait, a Kontinentális Kupa megrendezésével és annak feltételeivel kapcsolatos döntést pedig szeptember végére halasztja.

Ennek értelmében a nemzetközi szövetség lehetőséget adott a Ferencváros számára a visszalépési döntés visszavonására.

Hudák Gábor, az FTC-Telekom jégkorong-szakosztály szakmai igazgatója a klub honlapján elmondta: „Nehéz helyzetben voltunk, hiszen mindenképpen indulni akartunk a sorozatban, és képviselni Magyarországot a nemzetközi porondon. A tervezett feltételek viszont olyan szervezési és költségvetési feltételeket szabtak volna, amelyeket rendkívül hosszas mérlegelés után fájó szívvel, de úgy döntöttünk, nem tudunk vállalni.

A döntésünk elküldése után az IIHF szinte azonnal felvette velünk a kapcsolatot, és jelezte, mivel több csapattól is hasonló visszajelzések érkeztek, úgy döntöttek, felülvizsgálják a feltételeket, és később döntenek a kupa idei kiírásának sorsáról.

Az új helyzet tükrében lehetőséget adtak nekünk arra is, hogy visszavonjuk a döntésünket, amelyet örömmel megtettünk. Ez azt jelenti, hogy továbbra is tagjai vagyunk a mezőnynek.”

Hirdetés

Az előző idényben a nyolc közé jutott Ferencváros az eredeti menetrend szerint november 13–15. között szerepelne a sorozat csoportkörének C csoportjában a franciaországi Amiensben a házigazda Amiens Gothiques, az Irtisz Pavlodar helyére beugró szintén kazah Altaj Torpedo, valamint a selejtezőkör B csoportjának második helyezettje ellen.

A Romániát képviselő Csíkszeredai Sportklub szintén a csoportkörben kapcsolódik be a sorozatba, november 13–15. között Dániában, az F csoportban érdekelt, ahol a házigazda Frederikshavn White Hawks, a lengyel Unia Oswiecim és az A jelű selejtezőcsoport győztese (litván, spanyol, izlandi vagy izraeli) ellen kell majd jégre lépnie.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csíkszentsimon lett Hargita megye bajnoka

Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.

Az FK Csíkszereda nem fogadta el az FCSB ajánlatát

A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.

Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

`
Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ez is érdekelheti

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megtartotta egyik alapemberét a Brassói Corona, távozik a rutinos hátvéd

A Brassói Corona jégkorongcsapata bejelentette, hogy Radim Valchar a hetedik idényét is a csapatnál kezdi meg, ugyanakkor három szezon után távozik a kanadai hátvéd, Sébastien Piché.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Azari Zsolt: Örömmel fogadtuk, hogy egy újabb csapat csatlakozik az Erste Liga mezőnyéhez

A Svájcban zajló jégkorong-világbajnokságon találkoztunk Azari Zsolttal, a Dunaújvárosi Acélbikák általános igazgatójával. A szakvezetőt az elitvébéről, a magyar válogatottról és a következő Erste Liga-szezon kihívásairól kérdeztük.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

A norvég hokiválogatott története legragyogóbb pillanatait éli

Története során először játszhat elődöntőt Norvégia az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, ellenfele a házigazda Svájc lesz, míg a másik ágon Kanada–Finnország párharcot rendeznek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!