A litvánok 4–0-ás legyőzése után a második versenynapon az észt csapat várt a magyar U20-as jégkorong-válogatottra az olaszországi divízió 1/B-csoportos vébén. Tokaji Viktor csapata nem kezdte jól a mérkőzést, ugyanis a negyedik perc elején hátrányba került David Timofejev találatát követően (0–1).
Sokat viszont nem kellett várni az egyenlítésre, az első harmad felénél Baróti Bence egalizált (1–1). Ráadásul a gólra jött az újabb gól: alig 21 másodpercig volt döntetlen az állás, miután Rapos Gergely kiváló lövése is utat talált az észt kapuba, így pedig villámgyorsan fordítottak (2–1). A gól nélküli második felvonás után a harmadik játékrész elején Fehér Kolos duplázta meg az előnyt, s mint utólag kiderült, ezzel be is állította a végeredményt.
A magyar válogatott két forduló után az első helyen áll a tabellán, és csütörtökön következik a lengyelek elleni rangadó.
Magyarország–Észtország 3–1 (2–1, 0–0, 1–0).
Gólszerzők: Baróti Bence (10.), Rapos Gergely (10.) és Fehér Kolos (42.), illetve David Timofejev (4.).
A 2. forduló másik két mérkőzésén: Japán–Lengyelország 1–2 és Olaszország–Litvánia 2–4.
Korábbi eredmények: Litvánia–Magyarország 0–4, Észtország–Japán 3–4 (szétlövés után) és Lengyelország–Olaszország 4–2.
Az állás: 1. Magyarország 6 pont (7–1), 2. Lengyelország 6 pont (6–3), 3. Litvánia 3 pont (4–6), 4. Japán 2 pont (5–5), 5. Észtország 1 pont (4–7), 6. Olaszország 0 pont (4–8).
A magyar korosztályos válogatott a folytatásban Lengyelország (csütörtök), Olaszország (szombat) és Japán (vasárnap) ellen lép majd jégre.
A romániai U20-as jégkorong-válogatott a divízió 2/A jelű csoportban szerepel, amelynek világbajnokságát Bukarest rendezi 2026. január 4. és 10. között. A Berceni Arénában a romániai csapat ellenfelei Dél-Korea, Nagy-Britannia, Horvátország, Kína és Spanyolország lesznek.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!