Örömteli hírt osztott meg hétfőn a hokiszurkolókkal a MAC Újbuda: a magyar válogatott egyik legkiemelkedőbb játékosa, a székelyföldi származású Sofron István a következő idényben a Kangyal Balázs vezette Erste Liga-csapat tagja lesz.
A 32 éves csatár a legutóbbi csonka szezonban a szlovák extraligában szerepelt a MAC-cal, 54 alapszakasz-mérkőzésen 48 pontot termelt (24 gól, 24 assziszt). Sofron a színvonalas bajnokság legjobb gólszerzői közé tartozott, a Tipsport Liga lefújásakor holtversenyben a negyedik helyen állt ebben a tekintetben.
– nyilatkozta a budapesti egyesület honlapjának a német (DEL) és az osztrák (EBEL) ligában is megfordult jégkorongozó.
Kangyal Balázs vezetőedző szerint „Sofi” bármelyik európai bajnokságban meg tudná állni a helyét.
A korábbi kiváló hátvéd elismerte, hogy nem számolt a tapasztalt hokissal, akit magasabbra pozicionál az Erste Liga szintjénél. Kangyal ugyanakkor elmondása szerint végtelenül örül, hogy Sofron István a klubnál maradt, úgy véli, ahhoz, hogy jövőre még magasabb szinten tudjon játszani, ebből az évből a maximumot kell kihoznia.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!