A szlovénok nyitónapi 3–1-es legyőzését követően ezúttal nagyobb kihívásra számított a szakvezetés az olaszok ellen, ennek ellenére a 17. életévét nyáron betöltő center, Szongoth Domán egyéni villanásával az első harmadban emberelőnyben vezetést szerzett a magyar válogatott.
Kettős fórból nem sikerült növelni az előnyt, a találkozó derekán viszont a magyar védelem elcsúszását kihasználva egyenlítettek az olaszok, majd a szünet után is lendületben maradt rivális a hajrában, mintegy két perccel a dudaszó előtt a győztes találatot is megszerezte.
A magyar válogatott szombaton a házigazda Lengyelország ellen zárja a tornát.
Férfi nemzetközi hokitorna (Sosnowiec), 2. forduló:
Olaszország–Magyarország 2–1 (0–1, 1–0, 1–0).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!