Hirdetés

Alaposan megnehezítette a GYHK dolgát a Sapientia

Jóval szorosabb volt a vasárnapi párharc, mint a két nappal korábbi
Fotó: Facebook/Sapientia U23

2023. szeptember 17., 21:15

Az utolsó pillanatig nyílt volt a Gyergyói Hoki Klub–Sapientia U23 mérkőzés vasárnap este. A fiatal felcsíki csapat egyáltalán nem ijedt meg az Erste Liga címvédőtől, de a meglepetés végül elmaradt.

2023. szeptember 17., 21:15

A gyergyószentmiklósi villanyhálózatban történt meghibásodás miatt egy nap csúszással került sor a szezon második összecsapására a GYHK és a Sapientia U23 között. Vasárnap este teljesen más volt a játék, mint pénteken, a számos meghatározó játékosát nélkülöző gyergyóiak dolgát igencsak megnehezítette a fiatal ellenfél.

Hirdetés

Az első harmadban csak egyszer tudtak betalálni a piros-fehérek DiDiomete révén, a második játékrészt pedig 3–2-re meg is nyerte a Sapi.

A lelkesen hokizó vendégek mindenhová odaértek, nem hagyták kibontakozni az esélyesebb hazaiakat, és veszélyes ellentámadásokat is vezettek.

A kapujukban pedig Olaru remekelt, a hazai oldalon Demeter is tette a dolgát. Vincze Péter ugyan még növelte a hazai előnyt, de erre Márton Botond válaszolt, az ifjabb Vincze, Gergő gólja után pedig kettőt lőttek a zöld-fehérek. Stetson és György Szilárd volt eredményes. Így 3–3 volt az állás 40 perc után.

A záró játékrészben csak egy gól esett, ezt Sárpátki szerezte, a végét pedig rutinosan kivédekezte a Szilassy-legénység, behúzva az újabb három pontot. A Sapientia U23 azonban teljesen megérdemelte a gyergyói közönség tapsát.

Jégkorong, romániai bajnokság, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Sapientia U23 4–3 (1–0, 2–3, 1–0).
Gólszerzők: Devin DiDiomete (17. perc), Vincze Péter (26.), Vincze Gergő (29.), Sárpátki Tamás (40.) illetve Márton Botond (28.), Richard Stetson (30.), György Szilárd (46.)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Túl kicsi a stadionja, már nem játszhat élvonalbeli meccseket benne az FK Csíkszereda

Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében

2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!