Hirdetés

A Steaua nyerte az arénanyitót Sepsiszentgyörgyön

Sokan kíváncsiak voltak a Háromszéki Ágyúsok első mérkőzésére a Sepsi Arénában
Fotó: Tuchiluș Alex

Hiába játszott fölényben, lehetőségeit nem tudta góllá váltani a Háromszéki Ágyúsok a Sepsi Aréna nyitómérkőzésén szombaton este, a Steaua két gyors találattal sokkolta a hazaiakat és a közönséget a jégkorongbajnokság alapszakaszában.

A meccsdrukk és a teltház rányomta bélyegét a hazaiak játékára, a Steaua sokkal jobban kezdte a meccset. Irimia a rövid felső sarokba eleresztett lövéssel megszerezte a vezetést, majd hamar érkezett a második találat, ezúttal Constantin volt eredményes, a 6. percben már 2–0-ra vezettek a vendégek.

Kapcsolódó

Hirdetés

A továbbiakban is a Steaua diktálta az iramot, a hazaiak csak

az első harmad utolsó 5 percében kezdtek magukra találni, ekkor beszorították a Steauát a saját harmadába, ám hiába jutottak helyzetekig, gólt nem tudtak szerezni.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A második játékrész kiegyensúlyozott játékot hozott, mindkét oldalon egy-egy kapuvasat lehetett feljegyezni. Az Ágyúsok majdnem két percig kettős emberelőnyben játszhattak, ám a lövések nem mentek be, Adorján Örs jól végezte a dolgát a Steaua kapujában.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Ment előre a házigazda az utolsó harmadban is, ám a Steaua okosan tartotta az eredményt, nem kockáztatott. Voltak hazai helyzetek, de Adorjánt ezen az este nem lehetett legyőzni, ő lett a meccs embere is.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Vasárnap este fél 8-kor ismét találkozik a két csapat a Sepsi Arénában.

Jégkorong romániai bajnokság, alapszakasz
Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua 0–2 (0–2, 0–0, 0–0),
gólszerzők Irimia (4.), Constantin (6.).
kapura lövések 38–33,
kiállítások 6–14 perc.

Jégkorong román bajnokság, 2024–2025-ös idény, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Brassói Corona Brassó
36
26
2
1
7
215-90
83
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
36
25
1
2
8
198-97
79
3
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
36
22
3
2
9
217-86
74
4
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
35
16
2
0
17
180-120
52
5
Bukaresti Steaua Steaua
35
15
2
0
18
166-118
49
6
Galaci CSM Galac
35
10
0
5
20
165-141
35
7
Sportul Studențesc Sportul
35
0
0
0
35
45-534
0
•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

`
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Krónika

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei

Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.

Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Ez is érdekelheti

Hosszabbítások döntöttek Bukarestben, lezárult a román jégkorongbajnokság

Két bukaresti alsóházi mérkőzéssel befejeződött a 2025–2026-os romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokság. A kilenccsapatos pontvadászatban öt erdélyi és négy regáti együttes volt érdekelt.

Önbizalommal gazdagodott a GYHK, megérezte a hiányzókat a Corona

A Gyergyói Hoki Klub győzelmével zárult a romániai jégkorongbajnokság négyes döntője, amely megvédte címét a Brassói Coronával szemben. A párharcot követően a két együttes igazgatója, illetve vezetőedzője nyilatkozott a Székely Sportnak.

Aranygóllal védte meg bajnoki címét a Gyergyói Hoki Klub

A hatvan perc nem volt elég a romániai jégkorongbajnokság győztesének kihirdetésére. Három döntetlennel zárult harmad után Császár Hunor hosszabbításban szerzett találatával ismét a Gyergyói Hoki Klub hódította el a trófeát.

Legyűrte a Sportklubot, megvan a Háromszéki Ágyúsok első érme

Biztosan emlékezetes marad a Háromszéki Ágyúsok számára 2026. március 7-e: a fiatal csapat megszerezte történetének első érmét. A romániai jégkorongbajnokság bronzmérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub ellen arattak 5–2-es győzelmet.

Elmaradt az Ágyúsok feltámadása, a párharc közepén nem kegyelmezett a Corona

A Háromszéki Ágyúsok nem tudtak csodát tenni és papírformát borítani, a Brassói Corona fölényesen győzött pénteken este és bejutott a romániai jégkorongbajnokság döntőjébe, ahol a GYHK-val csap össze.

Minden tekintetben felülmúlta a Sportklubot, fölényesen jutott döntőbe a GYHK

Lényegesen jobb volt a Gyergyói Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklubnál a bajnokság brassói final fourjának első elődöntőjében. Ez a tabellán is igazolódott, a piros-fehérek sima 5–0-s sikerrel jutottak be a fináléba.

Testvérharc a Final Fourban: a Molnár-fivérek egymás ellen küzdenek a döntőért

Bár hosszú éveken át azonos oldalon kergették a korongot, a sors úgy hozta, hogy ezúttal ellenfélként találkozik a jégen Molnár Zsombor és Molnár Zoltán a Brassói Corona és a Háromszéki Ágyúsok közötti bajnoki elődöntős párharcban.

Visszavágna a tavalyi elődöntőért a Sportklub az idei Final Fourban

Idén is ott van a román jégkorongbajnokság négyes döntőjében a Csíkszeredai Sportklub. Becze Tihamér csapatkapitány szerint nagyon motivált a csapat, és úgy látja, egy kis szerencsével és a szurkolók támogatásával a döntőbe jutás sem elérhetetlen.

A székely rangadón teheti meg az első lépést a címvédés felé a GYHK

Nyilván a címvédés a cél, amit könnyű kijelenteni, de annál nehezebb végrehajtani – szögezte le Szilassy Zoltán. A Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője rámutatott: az elődöntő korai időpontja nem közönségbarát, de olyan előny, ami kulcsfontosságú lehet.

Egyértelmű cél a Coronánál: visszahódítani a bajnoki címet a GYHK-tól

Hétvégén jön a romániai jégkorongbajnokság legjava: pénteken rajtol Brassóban a négyes döntő. A házigazda Corona a Háromszéki Ágyúsok ellen kezdi a Final Fourt, Strenk Hunor vezetőedző szerint a cél egyértelmű: visszahódítani a bajnoki címet a GYHK-tól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!