Hirdetés

A Sportklub legyőzte az Újpestet, a rájátszásba jutása a következő mérkőzésektől függ

Örömet okozott szurkolóinak a Sportklub, megnyerte mindkét hétvégi mérkőzését
Fotó: Borbély Fanni

Fontos győzelmet aratott vasárnap este a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában, amikor két góllal legyőzte az Újpest csapatát. A csíkiak rájátszásba, a legjobb nyolc közé jutása a következő három mérkőzésük eredményétől függ.

2025. január 20., 11:01

Kevin Constantine, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője a mérkőzés után így nyilatkozott: „Ez egy élvezetes este volt, és sikerült győzelemmel megajándékoznunk a szurkolóinkat. Az elején féltem attól, hogy ez egy újabb olyan találkozó lesz, amikor nem tudunk betalálni. Az első játékrészben volt néhány igazán jó gólszerzési lehetőségünk. Az Újpestnek azonban remek kapusa van, a magyar nemzeti válogatott hálóőre, akinek nehéz túljárni az eszén. A harmadik harmadban aztán sikerült gólokat szereznünk, egy olyan párharcban, amely mindkét csapat számára rendkívül fontos volt. A mi kapusunk is kiegyensúlyozott, nagyszerű teljesítményt nyújtott.

Hirdetés

Egy igazán jó meccset játszottunk. Az Újpest három mérkőzést is játszott ezen a héten, így kissé fáradtak voltak. Mi is tapasztaltuk már ezt a helyzetet, ami mentális és fizikai kimerültséget eredményezhet.

Imádtam a ma esti hangulatot a lelátón. Ez egy remek csarnok, és a közönség is fantasztikus. Érződött, hogy a szurkolók is tudták, mennyire fontos volt ez az összecsapás. Nagyszerű érzés, hogy győzelmet tudtunk szerezni nekik.”

Kapcsolódó

Constantine a rájátszás esélyeiről is beszélt: „Ha ránézünk a menetrendre, látható, hogy olyan csapatok ellen kell pályára lépnünk, akiket mindenképpen le kell győznünk ahhoz, hogy esélyünk legyen a rájátszásba jutni. Az előttünk álló, a FEHA 19 elleni találkozó rendkívül fontos lesz. Az a meccs meghatározó lehet a playoffba jutás szempontjából. Minden ellenfél ellen maximális koncentrációval és jó játékkal kell esélyt teremtenünk a sikerre.”

Reisz Áron (elől) ütötte a Sportklub első gólját az Újpest ellen. Mögötte Eduard Cășăneanu •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Reisz Áron (elől) ütötte a Sportklub első gólját az Újpest ellen. Mögötte Eduard Cășăneanu
Fotó: Borbély Fanni

Jason Morgan, az Újpest vezetőedzője a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy két hasonló erejű csapat találkozott egymással, mind a tabellán elfoglalt helyezés, mind pedig a jégen mutatott játék tekintetében. „Az első egymás elleni mérkőzésünket leszámítva, minden találkozónkon hosszabbítás döntött. A mai találkozó első felében többször is emberhátrányban kellett játszanunk, de később emberelőnyben is támadhattunk. Közel volt egymáshoz a két csapat játéka. Aztán az ellenfél megtalálta a módját, hogyan szerezzen gólt, nekünk viszont ez nem sikerült, noha a harmadik harmadban nekünk is megvoltak a lehetőségeink. Sajnos, az üres kapuig kijátszott helyzeteket sem tudtuk értékesíteni. Gratulálok az ellenfélnek, keményen küzdöttek és jól dolgoztak. Mi sajnos nem találtuk meg a módját, hogy betaláljunk nekik” – foglalta össze a mérkőzést Jason Morgan.

A Csíkszeredai Sportklub számára két idegenbeli mérkőzés következik a FEHA19 (január 24.) és a Budapest JA HC (január 26.) ellen. Az alapszakasz utolsó fordulójában, február 12–én a Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák összecsapás lesz a Vákár Lajos Műjégpályán.

Az Erste Liga alapszakasza 36 fordulóból áll, mindegyik csapat négyszer játszik minden ellenfelével, kétszer hazai pályán, kétszer idegenben. A rájátszás ezt követően, március 9-én kezdődik. A playoffban az alapszakasz első nyolc helyezettje folytathatja, az utolsó kettőnek véget ér az idény. A rájátszásában a párharcok négy győzelemig tartanak.

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény, Tizenhetedik hét

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
33
22
2
2
7
147-92
72
2
Budapest JAHC BJAHC
32
19
4
3
6
122-81
68
3
Debreceni EAC DEAC
33
17
4
1
11
131-106
60
4
Brassói Corona Brassó
32
15
3
1
13
99-105
52
5
FTC-Telekom FTC
31
11
5
3
12
109-99
46
6
DVTK Jegesmedvék DVTK
32
11
3
6
12
82-89
45
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
33
11
3
2
17
73-91
41
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
33
10
4
3
16
77-103
41
9
Újpesti TE UTE
33
10
2
5
16
86-103
39
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
32
6
0
4
22
82-139
22
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!