A díjra a liga vezetőedzői jelöltek játékosokat, és a győztest is ők választják ki. A díjazott személye május végén derül ki.
Nagy Gergő, a megosztott aranyérmes FTC-Telekom 30 éves csapatkapitánya már az alapszakaszban is igen eredményes volt, hiszen 36 meccsen 18+20-es mutatóval zárt, de a folytatásban még rá tudott tenni erre egy lapáttal. A középszakaszban nyolc találkozón hat gól és kilenc assziszt volt a mérlege, majd a Titánok elleni negyeddöntőt 3+9-cel fejezte be, két meccsen is négy pontig jutott a sorozatban. Az UTE elleni elődöntő mindkét meccsén betalált és elő is készített a válogatott támadó.
A 28 éves kanadai Joshua Shalla első idényét töltötte az Erste Ligában, és a megosztott első Csíkszeredai Sportklub egyik legjobbja volt.
Az alapszakasz assziszt- és pontlistáját az első helyen zárta: 34 meccsem 28+39 volt a mérlege.
A középszakaszban sérüléssel küzdött, egy meccsen szerepelt, de a negyeddöntőben már volt gólja és gólpassza is, majd a Gyergyói HK elleni elődöntő két meccsét két góllal és három assziszttal a Sportklub legeredményesebbje volt.
A 22 éves Szűcs István a Hokiklub Budapestből emelkedett ki teljesítményével. Az alapszakaszt 36 meccsen 22 góllal és 15 assziszttal zárta, majd a középszakaszban még három gólpasszt gyűjtött. Volt négypontos meccse is, nagy szerepet játszott az UTE és a Brassó elleni sikerekben. Teljesítményére a MAC Újbudánál is felfigyeltek, így a szlovák Extraligában is bemutatkozhatott.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!