Hirdetés

A speciális egységek jelentették a különbséget a Corona és a GYHK között

Kiegyenlített csatát vívott egymással a bajnokság első két helyén álló gárdája
Fotó: Catalina Zorojanu/Corona Brasov

A végjátékban dőlt el a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub vasárnapi rangadója a jégkorong Erste Ligában. Az összecsapás után a két együttes vezetőedzője értékelte a látottakat.

2025. december 29., 10:01

Kiegyenlített csatát vívott egymással a bajnokság első két helyén álló gárdája, az utolsó percekben jobban kijött a lépés a házigazda brassóiaknak, akik 6–3-ra győztek, és ezzel átvették a vezetést az élen a gyergyóiaktól.

Kapcsolódó

Hirdetés

Matthew Myers, a Corona társvezetőedzője közölte, nyilvánvalóan óriási győzelem ez számukra, amellyel nagy örömöt tudtak okozni a mintegy 3000 szurkolójuknak a karácsonyi időszak környékén, akik nagyon boldogan távoztak a csarnokból.

„Intenzív mérkőzés volt. Tudtuk, hogy a Gyergyó egy nagyon jó csapat, hiszen az elmúlt időszakban többször is kikaptunk tőlük. Tisztában voltunk vele, hogy fel kell emelnünk a játékunk szintjét. Nagyon szerettük volna megszerezni a három pontot, és ez sikerült is. Mindkét csapat keményen küzdött.

Az emberelőnyös és emberhátrányos játékunk kiváló volt, a kapusunk szintén remek teljesítményt nyújtott, és úgy gondolom, végső soron ezek jelentették a különbséget.

Pont ezt várod a speciális egységeidtől: hogy időnként ők nyerjék meg a meccseket” – nyilatkozta Matthew Myers.

Hozzátette, öt az öt ellen is nagyon jól játszottak, és bár követtek el hibákat, de ez a jégkorong része, mindenki hibázik. „Összességében viszont egy igazán jó 60 percet játszottunk. Úgy gondolom, ez volt a szezon eddigi legteljesebb meccse, és nagyon örülünk a győzelemnek” – emelte ki.

•  Fotó: Catalina Zorojanu/Corona Brasov Galéria

Fotó: Catalina Zorojanu/Corona Brasov

Markus Juurikkala, a GYHK vezetőedzője gratulált az ellenfélnek, amelynek meglátása szerint túl sok lehetőséget adtak és ezeket nem hagyták kihasználatlanul.

„Szoros mérkőzés volt, a helyzetek nagyjából kiegyenlítettek voltak. Erre számítottunk is, hiszen egy jó csapatról van szó, amelynek játékosai komoly egyéni képességekkel rendelkeznek. Nem játszottunk rosszul, voltak pozitív dolgok, amik tetszettek. Többen is előre léptek, a fiatalabb játékosok is.

Ugyanakkor, ha egy ilyen csapatnak lehetőséget adsz, akkor azt kihasználja. Elkövettünk néhány hibát, és ezekkel éltek is”

– fogalmazott a szakember.

Hangsúlyozta, ez ismét egy tanulópont számukra csapatként: ilyen szoros mérkőzéseken, egy igazán erős ellenféllel szemben jobban le kell zárják a területeket. „Szoros meccs volt, sok tanulsággal, de olyan elemekkel is, amiket magunkkal vihetünk tovább. Természetesen csalódottak vagyunk, hiszen mindig győzni jövünk, ezúttal azonban ez nem sikerült” – tette hozzá.

A GYHK számára kedden 18.30-tól következik a Csíkszeredai Sportklub elleni hazai székely rangadó, míg a Corona legközelebb január 2-án, pénteken lép jégre, amikor a FEHA19 vendége lesz.

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Brassói Corona Corona
24
18
0
1
5
104-69
55
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
24
17
1
0
6
107-56
53
3
Újpesti TE UTE
24
15
2
0
7
92-62
49
4
Debreceni EAC DEAC
25
11
3
5
6
94-68
44
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
24
9
2
2
11
69-69
33
6
Budapest JAHC BJAHC
23
7
3
2
11
71-75
29
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
24
8
1
2
13
64-77
28
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
24
6
0
2
16
61-102
20
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
24
3
2
0
19
57-141
13
Szavazógép

Melyik csapat nyeri az Erste Liga alapszakaszát?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megtartotta egyik alapemberét a Brassói Corona, távozik a rutinos hátvéd

A Brassói Corona jégkorongcsapata bejelentette, hogy Radim Valchar a hetedik idényét is a csapatnál kezdi meg, ugyanakkor három szezon után távozik a kanadai hátvéd, Sébastien Piché.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!