Tizenkét játéknap, ötvenhat mérkőzés, és tömérdek elképesztő eredmény – kedden este véget értek a csoportkör küzdelmei a lettországi jégkorong-világbajnokságon. Az olasz válogatott kivételével a csoportokban mindegyik együttesnek sikerült pontot szerezni, a meglepetések pedig egymást érték a rigai helyszíneken.
A legutóbbi, 2019-es vb-n ezüstérmes Kanadának úgy sikerült becsúsznia a negyeddöntőbe, hogy első három mérkőzését – Lettország, az Egyesült Államok és Németország ellen – egyaránt elveszítette a tornán. A juharlevelesek a legjobb nyolc között esélytelennek tűnnek az A-csoportot hat győzelemmel és egy vereséggel záró oroszokkal szemben.
A mezőny legerősebb keretével rendelkező „vörös gépezet” nagy favoritja a tornának, ha a negyeddöntőben nem folytatódnak a nagy meglepetések, az oroszok a finn-cseh párharc győztesével játszhatnak a döntőbe kerülésért.
Utóbbi mérkőzés már jóval kiélezettebbnek ígérkezik, bár a finnek meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak a csoportkörben.
A B-csoportot megnyerő és a rájátszásban első számú kiemelt Egyesült Államoknak meggyűlhet a baja a fiatal szlovák alakulattal, amely Oroszország ellen már összehozott egy bravúrt a tornán, igaz, míg az amerikaiak csak a finnektől szenvedtek vereséget Lettországban, addig a szlovákok háromszor is alulmaradtak, mindannyiszor a rendes játékidőben.
Pikáns meccsnek ígérkezik a 2018-as vb-ezüstérmes svájciak és a németek csatája, utóbbiak a csoportkör hajrájában az éremszerzési ambíciókkal jégre lépő letteket győzték le és előzték meg, sikerükkel pedig a negyeddöntőbe segítették Kanadát is.
Az elődöntőben a csoportkörben elért eredmények alapján újrarangsorolják a továbbjutott csapatokat, az első a negyedikkel, a második a harmadikkal kerül össze a négy között.
A házigazda mellett a torna eddigi legnagyobb vesztese a 11-szeres világbajnok Svédország, amely csak az ötödik helyen zárt az A-csoportban,
így a háromkoronások 1992 óta – amikor is a nemzetközi szövetség bevezette a kieséses szakaszt – először nem szerepelnek a legjobb nyolc között.
Mivel a tavaly eltörölt események után az alacsonyabb értékcsoportokban ebben az évben sem rendeztek világbajnoki tornákat, idén egyetlen válogatott sem búcsúzik az elitből, tehát a 2022-es finnországi vb-n is az alábbi 16 csapat lesz érdekelt.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!