Hirdetés

A ráadásban Sofron döntötte el az Erste Liga csúcsrangadóját

Igazi rangadót hozott a rangsor élén állók mérkőzése
Fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

Aki egy végtelenül szoros, kiegyenlített csatára számított a BJAHC–GYHK csúcsrangadón, annak igaza lett. Az Erste Liga listavezetőjének és a második helyezettjének összecsapásán nem volt elég a hatvan perc a döntéshez.

2024. december 22., 21:36

0–1-es Gyergyói Hoki Klub vezetéssel indult vasárnap esti meccs. 8 másodperc kellett, hogy Raymond egy jó lövéssel előnybe hozza csapatát.

Hirdetés

Ezt követően nyílt sisakos oda-vissza játék zajlott, több piros-fehér helyzettel. Az eredmény azonban nem változott az első harmadban.

A második húsz percben is felváltva forogtak veszélyben a kapuk, voltak véleményes megmozdulások, amikor a játékvezetők nagyvonalúan nem ítéltek semmit, 1-1 emberelőny volt, ami alatt a Budapest Jégkorong Akadémia HC nem tudott veszélyeztetni, viszont egy 4 az 1 elleni kontrából Orbán passzát után Bodó kettőre növelte a listavezető előnyét. Két perccel később viszont Sofron került kihagyhatatlan helyzetbe és ismét szoros lett az állás (1–2).

•  Fotó: Várhegyi Erna/BJAHC Galéria

Fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

A harmadik harmadban mindkét csapatnak megvoltak a a lehetőségei, hogy változtassanak a meccs alakulásán. A változás azonban a semmiből jött: Messikammen esett el a saját kapuja előtt, és Blackwater köszönte szépen, bevágta az egyenlítő gólt.

Vérszemet kapott a budapesti csapat, és Schlekmann révén fordítottak is. Nagyon fáradtnak látszott ekkor már mindkét fél, de a GYHK tudott még energiát mozgósítani, Vayrynen bombájával 3–3 lett az állás. Ez maradt a 60 perc leteltekor is.

A ráadásban is bármelyik oldalra eldőlhetett volna a meccs, de végül a hazaiak örülhettek, Sofron szólója zárta le az összecsapást.

A GYHK ettől függetlenül az Erste Liga tabella élén karácsonyozik, utána pedig a Brassót fogadja december 26-án.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz:

Budapest Jégkorong Akadémia HC–Gyergyói Hoki Klub 4–3 (0–1, 1–1, 2–1, 1–0), hosszabbításban.
Gólszerzők: Sofron István (33., 64.), Judd Blackwater (46.), Schlekmann Márk (48.) illetve Bobby Raymond (1.), Chris Bodó (30.), Janne Vayrynen (55.).

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény, Tizenharmadik hét

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
24
17
2
1
4
106-58
56
2
Budapest JAHC BJAHC
25
15
3
2
5
95-64
53
3
Brassói Corona Brassó
23
13
1
1
8
71-63
42
4
Debreceni EAC DEAC
24
11
3
0
10
94-79
39
5
FTC-Telekom FTC
24
8
4
3
9
74-74
35
6
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
25
7
4
3
11
55-72
32
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
24
7
2
5
10
56-67
30
8
Újpesti TE UTE
24
7
2
4
11
60-74
29
9
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
23
7
3
2
11
50-66
29
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
24
4
0
3
17
58-102
15
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Ez is érdekelheti

Gyenyisz Kuljas fia az Ágyúsokhoz igazolt

Újabb fiatal csatárral erősítette keretét a Háromszéki Ágyúsok: a klub szerződtette a 21 éves, orosz–román kettős állampolgársággal rendelkező Daniel Kuljast.

A Jegesmedvékhez szerződött a GYHK ponterős csatára

A DVTK Jegesmedvék bejelentette Dallas Gerads szerződtetését. A 30 éves amerikai csatár az elmúlt két idényt a Gyergyói Hoki Klubnál töltötte, amellyel kétszer is megnyerte a jégkorong Erste Ligát.

Fiatal tehetség tért haza, Lőrincz Konrád a Csíkszeredai Sportklubnál folytatja

Újabb saját nevelésű fiatal játékossal bővült a Csíkszeredai Sportklub kerete: Lőrincz Konrád hazatért, és a 2026–2027-es idényben a felnőttcsapatban bizonyíthat.

Rutinos hokissal erősödött az Ágyúsok hátsó alakzata

A Háromszéki Ágyúsok megszerezték a tapasztalt orosz-román kettős állampolgársággal rendelkező Timur Raszulov aláírását.

Nem emelkedik a Sportklub bérleteinek ára

Jövő hétfőn 10 órától megkezdődik a Csíkszeredai Sportklub 2026–2027-es szezonbérleteinek értékesítése. A szurkolóknak jó hír, hogy az előző idényhez képest a bérletárak nem változnak.

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

Közzétették az Erste Liga menetrendjét, csütörtöki meccsnapok is lesznek az új évadban

Ismerjük a 2026–2027-es jégkorong Erste Liga menetrendjét. A sorozat szeptember 18-án rajtol, a 19. idény alapszakaszában 180 mérkőzést rendeznek. Megvan a pontos program.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!