Kanada 4–0-ra legyőzte a címvédő Egyesült Államokat a Svájcban zajló jégkorong-világbajnokság csütörtöki negyeddöntőjében, és bejutott a legjobb négy közé, ahol a cseheket 4–1-re legyőző finn válogatott lesz az ellenfele. Az esti programban Norvégia 2–0-ra legyűrte Lettországot a meglepetéscsapatok csatájában, így története során először elődöntőt játszhat, és bár hátrányban volt, a házigazda Svájc is kiharcolta a győzelmet Svédország ellen (3–1).
Kanada alaposan visszavágott az olimpiai döntőben elszenvedett vereségért az Egyesült Államoknak. A kapuban remeklő Greavesnek egyetlen gólt sem tudtak lőni az USA játékosai, míg Celebrini és társai négyszer is betaláltak, így ott vannak az elődöntőben. Az idei papírformát igazolta Finnország is, a pár evvel ezelőtti fénykorukat idéző finnek simán verték 4–1-re a magukhoz képest kissé gyengélkedő cseheket, így Manninenék játszanak Crosbyékkal a döntőért.
A másik ágon a megállíthatatlannak tűnő Svájc ugyan nehéz időszakot élt meg az első harmadban, Svédország vezetést is szerzett, majd egy ötperces emberhátrányt is ki kellett védekezzenek a házigazdák. Aztán egyre inkább átvették az irányítást és 3–1-re nyertek. Míg Jossi és csapata eleve a vébé egyik fő esélyese, addig Norvégia legszebb álmaiban gondolhatott arra eddig, hogy a döntőért fog játszani. Márpedig így lesz. Az idén minden várakozást felülmúló északiak komoly esélyt kaptak azzal is, hogy a lehető legkönnyebb ellenféllel, Lettországgal kellett szembenézzenek a legjobb nyolc között. Koblar és Steen tudták bevenni a lett kaput, Haukeland pedig verhetetlen volt, így szombaton Norvégia tovább írhatja a csodák könyvét.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!