Mivel Székelyföldön a jégkorong utánpótlása az elmúlt években rengeteg átalakuláson ment keresztül, és napról napra sok újdonságot tartogat, ezért rendszeresen áttekintjük, összefoglaljuk a legfrissebb eseményeket a Korcsolyával születtem sorozat keretében.
Szeptember végén különleges vendégek tekintették meg a székelyföldi hokiutánpótlás infrastrukturális adottságait, képzési programját. A szlovákiai központtal működő Európai Egyetemi Jégkorong Liga (EUHL) és az Amerikai Egyetemi Jégkorong Szövetség (ACHA) vezetői látogattak el Karcfalvára, illetve más hokiközpontokba. Felcsíkon járt például az EUHL elnöke, Jaroslav Straka mellett a szövetség alelnöke is, az a Lubomir Sekeras, aki korábban cseh, svéd, szlovák, német topligák mellett 213 alkalommal az NHL-ben is pályára léphetett. Az ACHA-t Paul Hebert elnök és Craig Barnett ügyvezető igazgató képviselte.
A körút során azon túl, hogy a küldöttség megismerte az SZJA szakmai elveit, egy fontos együttműködésről is egyeztetés folyt. 2023 áprilisában ugyanis Egyetemi Jégkorong Világkupára kerül sor, amelynek helyszíne várhatóan Felcsík lesz.
A hatnapos tornán Románia együttese mellett olyan országok egyetemi válogatottjai lesznek jelen, mint az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Csehország, Szlovákia, Svédország, Lengyelország és Magyarország.
A tornaszervezés lehetősége a Sapientia U23 nemzetközi szereplésének köszönhető. A Székelyföldi Jégkorong Akadémia egyetemi csapata ugyanis 2019-ben csatlakozott az Európai Egyetemi Jégkorong Liga mezőnyéhez, ahol főként szlovák, lengyel, cseh ellenfelekkel szemben játszott minőségi mérkőzéseket.
A Sapientia U23 célja, hogy az utánpótlásból kinövő, de a felnőtt szintre még nem érett játékosoknak fejlődési, továbblépési lehetőséget teremtsen, hidat képezzen számukra a profi hoki irányába. Ehhez a törekvéshez nagyban hozzájárulnak az EUHL-ben lejátszott meccsek.
A nemzetközi összecsapások hangulatát nemcsak külföldön, de hazai pályán is volt lehetősége megtapasztalni a játékosoknak, ugyanis Karcfalván két tornát is szervezett a Sapientia U23.
A hazai jégen rendezett nemzetközi tornák pozitív tapasztalata alapján merült fel most a Székelyföldi Jégkorong Akadémia neve a világkupa lehetséges rendezői között. Az előzetes egyeztetések a mostani sportdiplomáciai jelentőségű látogatás alkalmával sokkal konkrétabbá váltak. A külföldi sportvezetők körútjuk során úgy ítélték meg, hogy a helyszín adottságai, a jégpálya, a szálláslehetőségek, a szervezők szakértelme mind-mind adott ahhoz, hogy egy sikeres nemzetközi seregszemle házigazdája legyen Székelyföld.
A szlovák és tengerentúli sportvezetők látogatása a székelyföldi hokiutánpótlás nemzetközi kapcsolatainak egyik csúcsát jelenti, de korántsem ez az egyetlen jól működő együttműködés külföldi szervezetekkel. A kisebb korosztályokban is rengeteg értékes nemzetközi kapcsolata, versenyzési lehetősége van a sportágnak.
Az U16-os és U18-as SZJA-s együttesek idéntől részei a European Hockey Games (EHG) nevet viselő versenysorozatnak, ahol Közép-Európa topklubjai közül is sokan jelen vannak, például a cseh Zlín, illetve Plzen vagy éppen az osztrák Vienna Capitals.
A környék legfejlettebb hokikultúráiból érkező együttesekkel való összecsapások segítik, hogy gyorsabban, pontosabban játszanak a fiatal székely jégkorongozók, ugyanakkor plusz motivációt ad nekik a fejlődésre, sőt jó megmutatkozási lehetőséget is jelent a nemzetközi porondon.
A European Hockey Games mellett a Carpathian Junior Hockey League-nek (CJHL) is rendszeresen vannak székelyföldi résztvevői 13 éves kortól egészen a 18 évesekig. Ez utóbbi bajnokság magyarországi, lengyel, ukrán, litván együttesekre épít, és szintén megfelelő minőséget képvisel ahhoz, hogy előrelépést jelentsen az ott bemutatkozó játékosoknak.
A távolabbi nemzetközi kitekintés mellett a székely hokiutánpótlás kapcsolata természetesen az anyaországgal a legerősebb.
Az U15-ös, U16-os és U18-as SZJA-s csapat szerepel a magyar bajnokságban, havi rendszerességgel kiutazik, hogy néhány mérkőzést lejátsszon ott. A kisebb korosztályokban, az U12-U14-ben egy tornasorozat biztosít találkozási lehetőséget a magyarországi és székely gyerekeknek. A Kárpát-medencei Magyar Liga (KML) helyszíne általában Csíkkarcfalva, esetenként pedig Csíkszereda, illetve Gyergyószentmiklós.
Az legutóbbi két hétvégén is játékban volt a korong a KML-ben. Felcsíkon vendégeskedett például a MAC Budapest, a Székesfehérvár, az Újpest, a Győr, a Sportországi Cápák vagy éppen a Szeged együttese. Hogyha a Kárpát-medencei Magyar Liga mellett figyelembe vesszük a nagyobbak magyar bajnoki kiszállását, a Sapientia U23 román bajnoki mérkőzéseit is, akkor az elmúlt két hétben mintegy 42 olyan mérkőzést említhetünk, amelyen U12-esnél idősebb székelyföldi utánpótláscsapat is jégen volt. Ide pedig nem számoljuk a két belsős felkészülési tornát, illetve a legkisebbekhez kapcsolódó eseményeket.
Ez a székelyföldi hoki utánpótlásában uralkodó folyamatos pörgés nemcsak a jövő szempontjából biztató, de a jelenben is örömteli, hogy ilyen sok fiatal űzi jókedvvel a jégkorongot, és igyekszik napról napra jobbá válni.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!