Hirdetés

Fényes jövő előtt áll a székelyek nemzeti sportja

Az akadémia tevékenysége Székelyföld-szerte 8 központban zajlik. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

2022. október 19., 18:37

Az elmúlt néhány évben sem szűkölködött sikerekben a székelyföldi jégkorong, de a mostaninál is nagyobb eredményeknek örülhet a közönség, hogyha beérik az utánpótlásban elvégzett munka gyümölcse. A Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA) indulása óta új lendületet kapott a sportág, ezt tekintjük át a következőkben. A jégkorong utánpótlásával foglalkozó sorozatunk a Korcsolyával születtem címet kapta, mert felénk úgy tartják, minden gyerek korcsolyával a lábán jön a világra.

2022. október 19., 18:37

Nem véletlenül mondják, hogy a jégkorong a székelyek nemzeti sportja. Elég, hogyha felidézzük, hogy mit jelentett a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején egy-egy Székelyföldre kerülő bajnoki cím, Románia Kupa. De hogyha egy Sportklub-Steaua mérkőzés hangulatára utalunk vissza ezekből az időkből, szintén az látszik, hogy a jégkorong errefelé több mint sport. Sokkal inkább a közösség összetartó ereje, a nemzeti identitás alapeleme.

Ezért is volt szomorú az a helyzet, ami a 2010-es évekre előállt a sportágban. Ekkorra nagyon megfogyatkozott a jégkorongozó gyerekek száma, veszélybe került az eredményes múlthoz méltó folytatás. A probléma orvoslását tűzte ki céljául a 2016-ban megalapított Székelyföldi Jégkorong Akadémia.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Önmeghatározása szerint a szervezet küldetése, hogy új alapokra helyezze, újjászervezze, és hosszú távon működőképessé tegye a sportágat a térségben.

Az indulás óta a hoki gyakorlásához szükséges kiterjedt infrastruktúra jött létre, ugyanis a Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen elkészült és beüzemelt jégpályák mellett az akadémia négy sátortetős jégpályát épített Sepsziszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen. Ezen kívül Karcfalván működtet egy orvosi és metodikai központot, ahol a sportolók célzott fejlesztése mellett a környéken élők egészségügyi támogatása is cél. Mintegy 60 állandó bentlakóval ugyanitt található egy sportkollégium is.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Az akadémia tevékenysége Székelyföld-szerte 8 központban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Alcsíkon, Csíkszeredában, Felcsíkon, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen zajlik. 5-6 évestől egészen 18 éves korig folyik a képzés. Ennek köszönhetően rövid idő alatt több, mint háromszorosára nőtt a jégkorongozó gyerekek létszáma, a kezdeti 400-ról mára 1300 fölé emelkedett.

Az első években sok külföldi szakember szolgálatait vették igénybe, hogy fontos szemléletbeli, szakmai alapokat sajátítsanak el, de azt mindig hangsúlyozták, egyetlen külföldi képzési módszertan sem másolható le.

Olyan rendszert kell építeni, ami figyelembe veszi a helyi sajátosságokat, igazodik hozzájuk, közben pedig lehetővé teszi a minőségi munkát.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Az edzésfeltételek mellett a megfelelő szakmai háttér is adott. Az akadémia a képzés során kettős szerepet vállal. Egyszerre próbál a tömegsport és az elit, versenysport előszobája lenni. Ennek megfelelően több ezer gyerek tanul meg korcsolyázni az iskolai tanrendbe illesztve az SZJA szakembereitől.

A legkisebb jégkorongozók esetében sem az a cél, hogy 5-6 éves kortól a profi sportra neveljék őket. A hangsúly azon van, hogy sajátítsák el az alapokat, szeressék meg a sportot, érezzék jól magukat a pályán, és a közösségben. Hogyha mindez adott, a gyerekek az idő előrehaladtával egyre jobbak akarnak majd lenni abban a sportban, amelyet igazán szeretnek.

•  Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia Galéria

Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia

Az életkori sajátosságok figyelembevételére épülő képzési rendszer azért fontos, mert mindenki megtalálhatja a helyét benne. Az is, aki a játék, a mozgás öröméért, a sportág szeretetéért jár edzésre, és az is, aki Európa vagy Észak-Amerika legerősebb ligáiba szeretne egyszer eljutni.

Hirdetés

Az elmúlt hétvégén Karcfalván, a Felcsíki Műjégpályán zajlott egy kétnapos torna, ahol szombaton a 6-8 éveseké, vasárnap pedig a 9-10 éveseké volt a főszerep. Hogyha valaki csak egy fél órára is bepillantott a bajnokságra, mindennel találkozhatott, ami a Székelyföldi Jégkorong Akadémia tevékenységére jellemző.

•  Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia Galéria

Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia

A két nap alatt rengeteg, mintegy 450 gyerek fordult meg a jégpályán. Minden kishokis szeme csillogott, lelkes volt, élvezte a játék minden percét, és azt a különleges hangulatot, ami a tornát körülvette. A meccseket figyelve pedig szembetűnő volt, hogy a 6-8-10 éves gyerekek között is rengetegen már egészen magabiztosan mozognak, jól korcsolyáznak, tudatosan kezelik a korongot. A szórakoztató játék során tehát komoly fejlődés, figyelemreméltó teljesítmény is megfigyelhető.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia programjaihoz természetesen továbbra is lehet csatlakozni. Mindenki megtalálhatja a lakhelyéhez legközelebbi központot, ahol a gyereke egészségesen, játszva fejlődhet.

A Korcsolyával születtem sorozat keretében a jövőben igyekszünk beszámolni a székely hoki utánpótlásáról, aktualitásairól.

Jelentkezni a lakhelyhez legközelebbi központba az alábbi telefonszámokon lehet

Csíkszereda: 0747 115 707 (Koncsag Kinga)
Alcsík: 0743 178 449 (Antal László)
Sepsiszentgyörgy: 0742 081 201 (Kernászt Huba)
Kézdivásárhely: 0757 229 497 (Fehér Töhötöm)
Felcsík: 0741 291 657 (Vizi Botond)
Gyergyószentmiklós: 0744 516 716 (Bodó Annamária)
Székelyudvarhely: 0740 395 006 (Sándor Barna)
Marosvásárhely: 0742 658 922 (Kui Csaba)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!