Galló Vilmos a Sport TV-nek adott mérkőzés utáni nyilatkozatában tett erős kijelentést a szövetségi kapitányra.
„Ezúton szeretnék bocsánatot kérni a nyilvánosság előtt tett interjúm miatt a szövetségi kapitánytól. A problémákat mindenképp az öltözőben, négy fal között kellett volna rendbe tennünk. Ahogy mondtam korábban is – mint minden játékos –, én is szerettem volna többet tenni a csapatért és ez így lesz a jövőben is” – írta közösségi oldalán a magyar válogatott támadója.
A bolzanói divízió I/A-világbajnokságon két győzelemmel kezdő csapat szerdán 51 másodperccel a vége előtt kapott góllal 2–1-es vereséget szenvedett az addig pont nélkül álló román együttestől.
„Tisztában vagyunk vele, hogy nem ezt az eredményt várta tőlünk a több száz helyszíni és több tízezer tévé előtti szurkoló. Már ezen a világbajnokságon is megmutattuk ugyanakkor, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek, és ígérem, a hátralévő két mérkőzésen is mindent megteszünk a csapat sikeréért” – olvasható Galló bejegyzésében.
MacAdam egyben az MJSZ szakmai igazgatója is. Tavaly úgy vette át a szövetségi kapitányi posztot, hogy elődje, Kevin Constantine családi okok miatt lemondott, a kiszemelt utódok közül pedig senkivel sem sikerült megállapodni.
A magyarok pénteken a házigazda olaszokkal, a szombati záráson pedig a szlovénokkal találkoznak. A bolzanói torna első két helyezettje jut fel a 16 csapatos elitbe, és erre még mindig van esélye a MacAdam-csapatnak. Az utolsó helyezett pedig kiesik a divízió I/B-be.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!