Hirdetés

A lelkesedés vezette győzelemre a Sportklubot

A hajrában fordították a javukra a mérkőzést a csíkszerdai játékosok
Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu

Ebben a szezonban először nyert a címvédő Brassói Corona ellen a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. Az erdélyi rangadót követően a két együttes szakvezetője nyilatkozott.

A szombat esti összecsapás első felében a Corona hiába játszott minimális előnyben, az utolsó harmadban a Sportklub háromszor is eredményes volt, így ennek köszönhetően győzni tudott a rivális otthonában.

Kapcsolódó

Dave MacQueen, a brassói gárda vezetőedzője úgy vélte, többet érdemeltek volna, az első harminc percben ugyanis ők uralták a meccset, aztán viszont gondjaik akadtak a kiállításokkal. „Amikor emberhátrányban kell védekezni, az sok energiát emészt fel. Az ellenfél lendületet kapott. Nehéz úgy játszani, ha csak egy gólt szerzel.

Mi lőjük az egyik legkevesebb gólt a ligában. Hoztunk új játékosokat és ott vannak a régiek is, akiknek gólokat kellene szerezniük, de egyszerűen nem sikerül.

Meg kell találnunk a módját annak, hogy a korongot a kapuba juttassuk” – fogalmazott az Erste Liga honlapjának.

Rámutatott, hogy a harmadik harmadban öt a három ellen támadhattak, de csak egy gólszerzési lehetőségük volt ebből. „A korongnak a hálóba kellene kerülnie, akár öt a háromban, akár öt a négyben.

Az emberelőnyünk egész évben jól működött, de ezúttal nem tudtunk semmit sem elérni.

Ez csalódást okozott, mert ahogy említettem, az első harminc percben mi irányítottunk” – jegyezte meg Dave MacQueen.

•  Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu Galéria

Fotó: Brassói Corona/Cătălina Zorojanu

A Csíkszeredai Sportklubot irányító Kevin Constantine azzal kezdte nyilatkozatát, hogy elmondta, elképzelése sincs, hogyan nyerték meg ezt a mérkőzést, de pont ezért szereti a jégkorongot.

Sokáig nem nézett ki jól a játékunk, ám kitartottunk és folytattuk. Nem szerzünk sok gólt, ezért minden meccs kihívás, de a srácok dolgoznak és mennek tovább. Szeretem a lelkesedésüket, és ez valahogy elég volt ahhoz, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe”

– mutatott rá.

Kiemelte, szép győzelmet arattak sok néző előtt egy rangadón, nagyszerű érzés volt nyerni.

Sok volt a taktika az edzők részéről, de a játékosok megtalálták a módját annak, hogy megszerezzék a győzelmet”

– tette hozzá Kevin Constantine.

A Sportklub számára újabb kiemelten fontos összecsapások következnek, két napon belül kétszer is megmérkőznek a Gyergyói Hoki Klubbal a székely rangadón, előbb hétfőn 18 óra 30 perctől hazai jégen, majd az új év első napján, szerdán ugyanebben az időpontban idegenben játszanak.

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény, Tizennegyedik hét

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
27
19
2
2
4
115-66
63
2
Budapest JAHC BJAHC
27
16
3
2
6
100-68
56
3
Debreceni EAC DEAC
27
13
3
0
11
106-86
45
4
Brassói Corona Brassó
25
13
2
1
9
77-70
44
5
FTC-Telekom FTC
26
8
5
3
10
78-78
37
6
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
27
8
4
3
12
62-82
35
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
26
8
2
5
11
62-75
33
8
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
26
8
3
2
13
56-72
32
9
Újpesti TE UTE
27
7
2
5
13
65-86
30
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
26
6
0
3
17
70-108
21
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Egyre drágább a székely zászló az FK Csíkszeredának

Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Krónika

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják

A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Magabiztos brassói győzelemmel törte meg vereségszériáját a Gyergyói Hoki Klub

A péntek esti Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub Erste Liga-rangadón a mérleg nyelvét a hatékony támadójáték csúcsaként előlépő, öt pontos Väyrynen jelentette, akinek vezérletével a címvédő örülhetett a győzelemnek.

Eltiltást kapott Láday, közleményt adott ki a Sportklub Skudra távozásáról (videóval)

Láday Tamást a vasárnapi Sportklub–DEAC meccsen történtek miatt tiltották el, időközben pedig a kék-fehérek bejelentették, hogy miért is távozott Csíkszeredából Peteris Skudra. Ondrej Machalától is megváltak.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Mélyrepülésben a címvédő és a Sportklub, menetel a Corona (videóval)

A címvédő Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub sem találja formáját a jégkorong Erste Ligában, a Brassói Corona viszont megállíthatatlan és átvette a vezetést. Edzői értékelők és meccsösszefoglalók.

Összejött a fordítás, végül mégis csak egy pontot tartott otthon a Sportklub

Felváltva vezettek a csapatok a Vákár Lajos Műjégpályán a Sportklub–Debrecen mérkőzésen, amely csak a ráadásban dőlt el: a vendégek a 61. percben beütötték az aranygólt, és két ponttal távoztak Csíkszeredából.

Újra egy fáradt csapat arcát mutatta a GYHK

Nem sikerült még kimászni a gödörből, megint egy fáradt csapat arcát mutatta a Gyergyói Klub a BJAHC ellen. Ezt pedig kíméletlenül ki is használta a vendégcspat.

Fordított és megszakította a DVTK győzelmi sorozatát a Brassói Corona

Hiába talált be korán a DVTK Brassóban, a Corona gyorsan reagált, majd fokozatosan átvette az irányítást, és végül magabiztos győzelemmel zárta az Erste Liga vasárnapi játéknapját.

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Pont nélkül maradtak a székelyek pénteken, a brassóiak átgázoltak ellenfelükön (videóval)

Gyergyóremetén és Csíkszeredában is a vendégcsapat ünnepelhetett, míg Brassóban a házigazda a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján. Juurikalla nem keresett kifogást, Skudra a helyzetkihasználáson javítana, Myers szerint pedig jó volt végre hazatérni.

Semmi nem sikerült a GYHK-nak a DEAC ellen

Nyerni tudott pénteken este a DEAC a Remete Ice Arénában, azaz a Gyergyói Hoki Klub elszenvedte első vereségét új otthonában a jégkorong Erste Ligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!