Hirdetés

A GYHK egyből három sorral vált veszélyesebbé, így húzta be a győzelmet

Ezúttal sokkal több részlet a helyén volt a gyergyóiaknál
Fotó: Szász

Kétgólos hátrányból nyert 3–2-re a Gyergyói Hoki Klub a Ferencváros ellen pénteken este a jégkorong Erste Ligában. Sokat jelentett, hogy a gyergyóiakhoz visszatért Tranca és Sylvestre, a zöld-fehérek pedig számos fontos játékosukat nélkülözték.

2024. január 13., 11:18

Az éllovas Fradi legyőzésével véget vetett rossz sorozatának a címvédő gyergyói gárda, amely bebizonyította, hogy a bajnokság egyik legjobbja, egyben a riválisával szemben képes felállni és kiemelkedő játékot nyújtani.

„A Fradi a liga jelenlegi listavezetője, kiváló csapat, és a kapusuk is nagyon jól védett. Az apró részletek a fontosak, amelyek meghozzák a győzelmet, és ezúttal sokkal több részlet a helyén volt, mint amennyi nem.

Nagyon sokat jelent nekünk, hogy két fontos centerünk visszatért, egyből feljavult a korongbirtoklási időtartam, ezáltal nemcsak egy, hanem rögtön három sorral váltunk veszélyesebbé.

Örülünk a három pontnak, hisz mindenki nagyon közel van egymáshoz ebben a bajnokságban” – nyilatkozta Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője.

Hirdetés

Kapcsolódó

Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom trénere így összegzett: „Nem titok, hogy kevesen vagyunk, de volt három sorunk, és le a kalappal, ahogy küzdöttek és hajtottak. A végére egy picit elfogytunk, ez látszódott, az egyedüli esélyünk az lehetett, hogy megpróbáljuk a helyzeteinket a legnagyobb mértékben értékesíteni.

Az volt a cél, hogy erőt spóroljunk és kibekkeljük a végéig, de ez nem sikerült, nem volt elég a kétgólos előny.

Ennek ellenére gratulálok a játékosaimnak a hozzáállásukhoz!”

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizennegyedik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
30
16
4
2
8
118-83
58
2
Budapest JAHC BJAHC
29
16
3
4
6
110-81
58
3
Brassói Corona Brassó
30
15
3
1
11
95-84
52
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
30
15
1
5
9
117-102
49
5
Újpesti TE UTE
30
14
3
1
12
89-85
49
6
Gyergyói Hoki Klub GYHK
30
13
3
3
11
106-103
48
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
30
9
5
3
13
84-104
40
8
Debreceni EAC DEAC
30
10
3
2
15
92-105
38
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
32
8
0
5
19
81-109
29
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
29
4
5
4
16
57-93
26
Csíkszeredai Sportklub:

*A Csíkszeredai Sportklub 3 ponttal büntetve

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!