A tavalyi diadalmenet után a szezonkezdet még nem volt a legjobb, a GYHK elvesztette a Szuperkupa-döntőt a Brassóval szemben, de aztán két hónapig sorra jöttek a sikerek. A Kontinentális Kupa elődöntő tornával azonban hullámvölgy következett, fájó vereségekkel. Januárban ismét jó formába lendült a GYHK, újabb győzelmi sorozattal, így optimistán várhatták a Román Kupa négyes döntőjét a gyergyói szurkolók.
A Steaua elleni elődöntős kiesés azonban hidegzuhanyként érte a klubot – és végül az edzőváltáshoz vezetett.
Markus Juurikkala a menesztés bejelentése után nyilatkozott a Székely Sportnak. Elmondása szerint egyáltalán nem gondolt arra, hogy a Román Kupa elődöntőjének elvesztése az állásába kerülhet.
„Nem, nem vártam ezt. Tudom, hogy nagy csalódás volt mindenkinek az a vereség, de nem számítottam arra, hogy esetleg elküldenek” – jegyezte meg.
Az idei hullámvölgyek Juurikkala szerint természetes részei voltak egy idénynek. „Mindig vannak fel-le ívelő szakaszok. Idén többször gondjaink voltak a gólszerzéssel, és előfordult, hogy azért kaptunk ki, mert nem voltunk elég hatékonyak, pedig játékban jobbak voltunk, mint az ellenfél. Máskor gyengébben játszottunk, mégis nyertünk.
Voltak időszakok, amikor jobban játszottunk, és voltak, amikor nem a legjobbunkat nyújtottuk, de összességében az Erste Liga alapszakaszának második helye rendben volt. Végső soron a rájátszás számít majd igazán” – fogalmazott a finn szakember.
A menesztés pillanatában a GYHK felívelő formában volt, Juurikkala úgy gondolja, hogy jó állapotban hagyta hátra a csapatot:
„Az utolsó 12 mérkőzésből 11-et megnyertünk, beleértve az utolsó 6 Erste-meccset is. Az egyetlen vereség a Román Kupa elődöntőben volt.
Ez mindig egy folyamat. A játékosok is emberek, az ilyen változások rájuk is hatnak. Az öltözőben mindig jó volt a hangulat, és egyértelmű volt a kölcsönös tisztelet az edzők és a játékosok között. Nagyszerű társaság” – emelte ki.
Juurikkala rámutatott: ez a kölcsönös tisztelet óriási szerepet játszott a tavalyi sikerekben is.
Ugyanakkor köszönetet mondott a szurkolóknak is az elmúlt másfél szezonban kapott támogatásért.
A jövőjéről egyelőre nem döntött. „Edző vagyok, és szeretnék továbbra is edzősködni, de hogy mikor és hol, az még kérdéses. Egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik” – közölte, de a következő hetekben a családjára szeretne koncentrálni.
Közben készül a világbajnokságra a romániai válogatottal, a gyergyói menesztése ugyanis nincs hatással a nemzeti csapatnál végzett munkájára. „Továbbra is nézem a meccseket, készülök a vébére, minden megy tovább a tervek szerint” – szögezte le.
Tovább tart az ünneplés a Sepsi OSK-nál, amely szombaton matematikailag is kiharcolta a visszajutást a Szuperligába. A sorsdöntő összecsapást követően a háromszékiek saját nevelésű játékosa, Batzula Hunor, valamint a gólgyáros, Ignacio Heras is értékelt.
A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.
Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!