A mérkőzés előtt pár órával derült ki, hogy a GYHK együtteséből három személynek is pozitív lett a kötelező tesztelés eredménye. A csapatnak enélkül is számos sérültje volt, ezért mindössze tizenhárom mezőnyjátékossal és két kapussal felállva vállalták a játékot.
Az edzői feladatokat a sérült csapatkapitány Góga Attila látta el. Amint a közleményükben írták, nem akarták, hogy elmaradjon a mérkőzés, még akkor sem ha így lényegesen csökkentek az esélyeik. Tekintetbe vették az ellenfelük erőfeszítéseit is, akik napokkal ezelőtt eljöttek Gyergyószentmiklósra és készültek a mérkőzésre. A Steaua ugyan négy teljes sorral de légiósok nélkül érkezett.
Mindkét együttesen érződött, hogy az üres csarnok hangulata nem nagyon pörgeti fel őket, iram nélkül csörgedezett a játék, amit néha azért ritmusváltások és ebből kialakuló szép akciók tettek élvezhetőbbé.
Shawn St-Amant szerezte az első gólt, majd Biró Gergő következett, és az első harmad végén Benedek Roland is eredményes volt. A második játékrész legelején pedig már 4–0 volt az állás St-Amant második találatával. Itt már lényegében el is dőlt a találkozó. A kanadai csatár később egy szólót is kihasznált, eljutva a mesterhármasig.
Újabb St-Amant szóló jött a 42. percben, de biztos gólhelyzetben leadta az akciót követő Kozmának, aki hatra emelte a piros-fehér gólok számát.
A helyzetek alapján sokkal nagyobb is lehetett volna a különbség, Szigeti, és Benedek több megmozdulása is gólt érdemelt volna, és Jones hiába tüzelt minden szögből, a Steauát őrző kapus, Uruc számos nagy védéssel, vagy épp szerencsés mozdulattal megóvta csapatát a súlyosabb kiütéstől.
Elismerés illeti Ruczujt is, akit ugyan kevesebbszer tettek próbára az ellenfél játékosai, de azért kellettek az ő parádés hárításai is. Ezeknek köszönhetően kapott gól nélkül zárta első idei hazai meccsét a GYHK.
Kedden 18.30-tól ismét összecsap a két együttes – remélhetőleg nem szól közbe valami újabb nem kívánt kellemetlenség.
Romániai jégkorongbajnokság:
Gyergyói Hoki Klub-Bukaresti Steaua 6–0 (3–0, 1–0, 2–0).
Gólszerzők: Ouellette Shawn St-Amant (5., 21., és 33. perc), Biró Gergő (11.), Benedek Roland (19.), Kozma Zsolt (42.).
Kapura lövések: 52–25.
Kiállításpercek: 10–20.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!