A Gyergyószentmiklósi Fox Hockey női jégkorongcsapat készül a 2025–2026-os szezonra, amikor a korábbi évekhez hasonlóan a romániai bajnokság mellett a magyar U25-ös bajnokságban szerepelnek. Visszatér Magyarországról Láng Zoltán, aki korábban már volt a Fox edzője. Barabás Lászlóval közösen irányítják a csapatot. A kapusokkal továbbra is Csergő Csaba foglalkozik. Újdonság még, hogy a GYHK erőnléti edzője Lokodi Mátyás a lányoknál is feladatot vállalt.
A száraz edzések már több mint egy hónapja zajlanak, amit egy teljes körű felmérés előzött meg, ami alapján minden játékos megkapta a személyre szabott edzéstervet. A jeges felkészülés augusztus 15-én indul el, akkorra készül el a jég a gyergyószentmiklósi csarnokban, amely továbbra is otthona lesz a Fox Hockeynek – ismertette Laczkó Levente, az együttes vezetője.
Az utóbbi években a romániai női hokit uraló, de a magyar U25-ös bajnokság dobogójának tetejét eddig még sikertelenül ostromló rókalányok szintet lépnének a következő szezontól, így három légiósuk is lesz.
Marad a csapatnál az ukrán Darina Rozsok, és még két észt válogatott hokist szeretnének leigazolni.
A kapuban is erősítenek, Gyergyóba szerződött a múlt szezonban Luxemburgban és Németországban védő Alexia Bojian, tehát ezen a poszton is komoly konkurencia alakul ki – mutat rá Laczkó.
A romániai női jégkorongban jelenleg az a jellemző, hogy a kislányok fiú csapatokban játszanak, addig míg el nem érik azt a kort, míg a felnőtt női bajnokságban is bemutatkozhatnak. Azonban, míg 10–12 éves korban még megállják a helyüket a fiúk között, innen már egyre nagyobb a szakadék a fiúk és lányok jégkorongja között. Így a legtöbben abbahagyják a sportágat. Nagyon kevesen nőnek bele a felnőtt női jégkorongba. Vagyis nincs utánpótlás – vázolja a helyzetet Laczkó Levente.
Ezért azon dolgoznak közösen a csíkszeredai női szakággal, hogy ősztől versenyeztetési lehetőséget biztosítsanak, tornákat szervezzenek a 14 évnél fiatalabb lányoknak.
Ebben partner a Romániai Jégkorong Szövetség is. Felmerült a 3x3-as hokibajnokság megszervezése is, de jelenleg úgy látják, nincs elegendő játékoslétszám országszinten, hogy ez működőképes lehessen.
„Évek óta látjuk, milyen fontos volna a kislányok számára minél inkább lehetőséget adni, hiszen azok közül, akik elkezdik ezt a sportot 7–8 évesen, alig valaki lesz felnőtt játékos. Említettem az elő nagyobb lemorzsolódást, ami 12 éves korban jön el, majd később a középiskolában egyre fontosabb a tanulás (mi is csak azt tudjuk mondani a lányoknak, hogy tanuljanak, vegyék komolyan az iskolát), hiszen ma nem lehet jövőképet, megélhetőségi lehetőséget látni a női hokiban. Aztán, akik elvégzik a középiskolát, munkába állnak, egyetemre mennek, nagyon nehéz meggyőzni őket arról, hogy még egy-két évig játsszanak” – fejti ki Laczkó Levente.
Ő a romániai felnőtt válogatott menedzsereként is rálát az összképre.
A legutóbbi világbajnokságra összesen 26 játékost tudtak behívni a bő keretbe, és mire eljött a vébé, azok közül is hárman abbahagyták a jégkorongot.
Tehát gyakorlatilag nincs konkurencia. A behívott játékosok közül is hat-hét volt olyan, aki rendszeresen edzésben van. A csapat fizikálisan nincs felkészülve arra, hogy nyolc nap alatt öt mérkőzést játsszon. Így lehetetlen sikerrel szerepelni egy világbajnokságon – szögezte le.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!