Rokaly Szilárd már a 2. percben megszerezte a vezetést a vendég Sportklubnak (0–1) Debrecenben, de a házigazdák az első játékrész közepén két emberelőnyös góllal fordítottak (2–1). Érdekes módon a második játékrészben nem volt egyetlen kiállítás sem, a vendég csíkiak a 33. percben Taratuhin góljával kiegyenlítettek, két percre rá azonban Kulesov révén újra átvette a vezetést a hajdúsági gárda (3–2).
Nagy küzdelmet hozott a harmadik játékrész, amelynek vége előtt hat perccel Izacky találatával már két góllal (4–2) vezetett a Debrecen. Az utolsó percben a Sportklub szakvezetése Szamankov kapus helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, a taktika azonban nem jött be, a házigazdák korongot szereztek, és Novotny belőtte az üres kapuba (5–2). A vendég Sportklub újra többet lőtt kapura ellenfelénél, de ezúttal is vereséget szenvedett.
Ezen a mérkőzésen eltiltás miatt nem állhatott a Sportklub kispadjánál Jason Morgan vezetőedző, az erdélyiek pedig újra hiányos kerttel voltak kénytelenek kiállni, a hárommérkőzéses magyarországi tornára, sérülések miatt nem utazhatott el Papp Szabolcs, Eduard Cășăneanu, Rod Pelley és Joshua Shalla.
Erste Liga, 2019–2020-as idény, középszakasz, felsőház, Második hét
2020. 01. 30., 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák | Brassói Corona | 31 |
2020. 01. 30., 19:30 | Debreceni EAC | Csíkszeredai Sportklub | 52 |
2020. 02. 01., 19:00 | Ferencvárosi TC | Brassói Corona | 32 b.u. |
2020. 02. 02., 19:30 | Debreceni EAC | Brassói Corona | 54 |
Erste Liga, 2019–2020-as idény, középszakasz, felsőház
M | GY | GYH | VH | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 8 | 4 | 2 | 0 | 2 | 4630 | 19 |
2. | Dunaújvárosi Acélbikák | 8 | 5 | 0 | 0 | 3 | 2730 | 16 |
3. | Brassói Corona | 8 | 3 | 1 | 2 | 2 | 2723 | 15 |
4. | Debreceni EAC | 8 | 4 | 0 | 0 | 4 | 2634 | 12 |
5. | Csíkszeredai Sportklub | 8 | 1 | 0 | 1 | 6 | 2029 | 10 |
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!