Ladányi Balázs szövetségi edző alakulata egy nappal korábban úgy kapott ki 5–4-re hosszabbítás után a japánoktól, hogy 19 másodperccel a vége előtt még vezetett. Így aztán most a sokkal esélyesebb dánokkal szemben kellett próbálkozni a pontgyűjtéssel.
Az északiak az első harmadban komoly előnybe kerültek, ám a 25. percben szép passzjáték végén Horváth Bence szépített. A harmadik harmad derekán egy kimaradt magyar helyzetből kontráztak a dánok, és nem hibáztak.
Az egypontos magyarok – akik a nyitókörben 5–2-re kikaptak a kazahoktól, majd hétfőn 3–2-re az osztrákoktól, szerdán pedig hosszabbítás után 5–4-re a japánoktól – szombaton 17 órakor a kilencpontos francia együttessel találkoznak.
A keretnek több székelyföldi születésű játékos is tagja: Salamon Zoltán és Farkas László Csíkszeredában, Ravasz Csanád Székelyudvarhelyen született, a családja Csíkszentkirályon él. Tagja a keretnek az egyaránt Gyergyószentmiklóson született Csala Patrik kapus, aki a Németországban, a Köln csapatát erősíti, illetve Horváth Bence a finn Jukurit U20-as csapatának csatára.
A magyar csapat akkor marad benn a második vonalnak számító (11-16. hely) divízió 1/A-ban, ha az utolsó fordulóban két ponttal többet szerez, mint az ázsiai együttes a dánokkal szemben. A remélt bennmaradás papíron könnyebbnek ígérkezett, mivel az ukrajnai háború miatt a közvetlen élvonalhoz tartozó orosz, valamint a szintén a magyarok előtt rangsorolt fehérorosz válogatott jelenleg nem játszhat a nemzetközi porondon. A kazah együttes az utolsó forduló eredményétől függetlenül feljutott a tízcsapatos elitbe.
Jégkorong, U20-as vébé, divízió 1/A, 4. forduló:
Dánia–Magyarország 3–1 (2–0, 0–1, 1–0), a magyar gólszerző: Horváth B. (25.)
Kazahsztán–Japán 3–1 (1–1, 1–0, 1–0)
Franciaország–Ausztria 7–4 (2–1, 3–1, 2–2)
Az állás: 1. (és már feljutott) Kazahsztán 12 pont, 2. Franciaország 9 pont, 3. Ausztria 6 pont (15–15), 4. Dánia 6 pont (13–13), 5. Japán 2 pont, 6. Magyarország 1 pont. Az első helyezett feljutott a tízcsapatos elitbe, az utolsó kiesik a divízió 1/B-be.
A szombati program: 13.30 órától Dánia–Japán, 17-től Magyarország–Franciaország, 20.30-tól pedig Ausztria–Kazahsztán.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!