A két Megyeri úti ütközet közül a szerdait a DAB nyerte, majd másnap az UTE visszavágott. Vasárnap, már Újvárosban a hazaiak 8–3-ra nyertek, és egy győzelemre kerültek a továbbjutástól.
Óvatos játékot hozott az első harmad, kevés helyzet akadt, a szünet előtt Dézsi Bence ugrott ki egy jó blokk után, de lövését védte Rajna Miklós. A folytatásban gyorsan vezetést szerzett az UTE, Németh Attila takarásból leadott lövését Juho Järvinen nem láthatta. Két és fél perc múlva Benk András csapott le a kipattanóra, és növelte az előnyt. A meccs derekán büntetőhöz jutott a DAB, amelyet Erik Embrich higgadtan értékesített.
A harmadik játékrész elején Somogyi Balázs közelről lőtt a jobb alsó sarokba, így 2–2 lett az állás. Nyolc perccel a vége előtt Olli Pekka Valtola maradt szintén egyedül az újpesti kapu előtt, és az ő gólja már a vezetést jelentette a hazaiaknak. Hamar egyenlíthetett volna a fővárosi csapat, ám a védő Léránt René a gólvonalról tisztázott.
A hajrában lehozta kapusát az UTE, de nem járt sikerrel, kiesett, és így az utolsó, tizedik helyen fejezte be az Erste Liga 2022/23-as kiírását. A másik negyeddöntős párharcban a FEHA19 ellen elbukott DEAC lett a kilencedik.
A negyeddöntő párosítása csütörtökön lesz ismert, ekkor jelenti be választását az alapszakasz első három helyezettje.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!