Győzelmüknek köszönhetően a csíki kék-fehérek mindkét bajnokságban veretlenek, és mindkét pontvadászatban vezetik az alapszakasz rangsorát.
Telt ház fogadta a csapatokat a Vákár Lajos Műjégpályán hétfőn este, közel 2000 néző előtt játszották le az idény első Sportklub–Corona mérkőzését, amelyen a hazai gárda hamar megszerezte a vezetést.
Becze a 6. percben közelről elért találatát 16 másodperc múlva Panov gólja követte, így 7 perc után 2–0-ra vezetett a Sportklub, ekkor a Corona szakvezetése időt kért.
Folytatta eredményes játékát a Sportklub, a 14. percben emberelőnyös helyzetben Farkas Tamás volt eredményes (3–0).
A második harmad elején egy gyors támadásnál Sándor győzte le Polcot (4–0), majd a 31. percben egy kapu előtti kavarodásnál a korong az egyik védekező játékos lábáról becsorgott a kapuba. A játékvezetők felvételről visszanézték az esetet és gólt ítéltek (5–0). A Corona kapust cserélt, Patrik Polc helyére Tőke Zoltán állt be.
A második harmadban több gól nem született,
időnként azonban eldurvult a meccs, és ennek következtében a Sportklub három alapembere – Vjacseszlav Belov, Rokaly Szilárd és Eduard Cășăneanu – sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot.
A harmadik játékrész nem hozott szép hokit, a Sportklub kettős emberelőnyben, Becze révén még lőtt egy gólt, a vendégek pedig egész meccs alatt csak egyszer tudtak túljárni a kitűnően védő Onodi Ottó kapus eszén.
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 6–1 (3–0, 2–1, 1–0),
gólszerzők: Becze Tihamér (6. és 48. perc), Konsztantyin Panov (7.), Farkas Tamás (14.), Sándor Zoltán (24.) és Andrej Taratuhin (31.), illetve Anders Mikael Lidhammar (33.). Büntetőpercek: 10–49, ebből a brassói Cesconnak 10 perc fegyelmi, a szintén brassói Lidhammarnak pedig 25 perc végleges fegyelmi, szúrásért.
Játékvezetők: Crișan Hunor Flavius, Mihai Paul és Bandi Csaba.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!