Hirdetés

A Corona kifogásolja a játékvezetést, vizsgálatot kér az Erste Ligától

Korántsem voltak elégedettek a hazaiak a játékvezetők teljesítményével
Fotó: Catalina Zorojanu/Brassói Corona

Az Erste Liga döntőjének első mérkőzését követően több kritika érte a játékvezetést, a Brassói Corona pedig hivatalos úton is jelezte kifogásait a ligának.

A Cenk-alatti együttes az Erste Ligához intézett levelében kérte az első mérkőzés játékvezetésének kivizsgálását. Két vitatott szituációt is kiemeltek, amelyek meglátásuk szerint közvetetten befolyásolhatták a találkozó végeredményét.

Mindemellett a klub a fair play szellemében több javaslatot is megfogalmazott. Többek között indítványozták, hogy a kiemelt jelentőségű mérkőzéseken – például elődöntőkön és döntőkön – a játékvezetői testület vezetőségéből egy képviselő személyesen is jelen legyen a helyszínen.

Hirdetés

Kapcsolódó

Ugyanakkor azt is felvetették, hogy a játékvezetőket ne ugyanabban a szállodában szállásolják el, mint a résztvevő csapatokat, hivatkozva más sportágak gyakorlatára és a nemzetközi irányelvekre.

„A klub bízik abban, hogy minden érintett fél közös célja egy erős liga és látványos, sportszerű mérkőzések lebonyolítása. Egyben reményüket fejezték ki, hogy a mai találkozó a fair play jegyében zajlik majd, és a végeredmény kizárólag a jégen dől el” – áll a Brassói Corona közleményében.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Új korszak kezdődik a Hargita Rali történetében, jelentős változásokkal jön az idei kiírás

Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.

Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

`
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Apró hibák döntöttek a Corona–GYHK csata első meccsén – így látták az edzők

Rendkívül kiélezett csatát vívott egymással a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, amely csak hosszabbítás után dőlt el. Mindkét vezetőedző kiemelte: apró hibák és speciális játékhelyzetek döntöttek.

Gerads-mesterhármassal, hosszabbításban nyerte a döntő első felvonását a GYHK

A várt módon nagy csatát hozott az Erste Liga döntő első mérkőzése csütörtökön este. Az összecsapás első felében a házigazda Brassói Corona volt a jobb, a második felét és a végjátékot a Gyergyói HK bírta jobban és végül előnybe került a párharcban.

Többször csatáztak már Erste Liga rájátszásban, de először döntőzik egymással a GYHK és a Corona

Csütörtökön kezdődik a jégkorong Erste Liga döntője, ahol a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub néznek egymással szembe. A két csapat játékosai egyetértenek abban, hogy a liga jelenlegi két legjobbja találkozik a már klasszikusnak számító párharcban.

A döntő első meccsén nem játszhat a brassói hokis (videóval)

A jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre eltiltotta Evan Wardleyt a Brassói Corona játékosát, így nem lehet ott a Gyergyói Hoki Klub elleni első összecsapáson.

Hétköznapokra száműzték az Erste Liga döntőjét, mutatjuk a pontos menetrendet

Hivatalossá vált a jégkorong Erste Liga döntőjének menetrendje, azonban a szurkolók számára kedvezőtlen időpontokkal. A lehetséges hét mérkőzésből mindössze egyet rendeznének hétvégén – azt is csak akkor, ha szükség lesz rá.

A végén dőlt el: a Brassói Corona lesz a GYHK ellenfele

Akárcsak a párharc korábbi találkozóin, a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen is kiélezett csata volt: vasárnap délután a vendég BJAHC kétgólos előnyét nem tudta megtartani, a Brassói Corona ledolgozta hátrányát és a hajrában megváltotta jegyét a fináléba.

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Elégedettek a Corona sikere után, mindkét fél hisz a továbbjutásban (videóval)

Nagyszerű teljesítményt nyújtott péntek este a Brassói Corona a BJAHC otthonában, így 3:3-ra módosította az állást az Erste Liga elődöntőjében. A szakemberek mindkét oldalon elégedetten értékeltek, és bizakodva várják a mindent eldöntő összecsapást.

Nem remegett meg a Corona keze: a hetedik meccs dönt a továbbjutásról

Nem hagyott esélyt ellenfelének a Brassói Corona péntek este a Budapest Jégkorong Akadémia HC otthonában, és magabiztos játékkal harcolta ki a mindent eldöntő hetedik mérkőzést a jégkorong Erste Liga elődöntőjében.

Öröm Gyergyóban, bosszúság Brassóban az Erste Liga legutóbbi játéknapját követően

A Gyergyói Hoki Klub sorozatban negyedszer is legyőzte a DVTK-t, és bejutott a jégkorong Erste Liga döntőjébe. A Brassói Corona viszont hazai pályán botlott, így a BJAHC karnyújtásnyira van a finálétól. Edzői értékelők.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!