Hirdetés

Zöldasztalnál veszített a BL-induló a sereghajtóval szemben

Háttérben az edző-játékos, akinek nem a kispadnál, a lelátón lenne a helye
Fotó: Facebook/Sportul Ilustrat

2021. november 11., 16:16

A pályán megnyerte a bajnoki mérkőzését a Galaci United a teremlabdarúgó élvonalban. A versenybizottság viszont a kolozsváriaknak ítélte az összecsapást.

2021. november 11., 16:16

Fura, szinte elképzelhetetlen esetet generált a Kolozsvári Clujana–Galaci United mérkőzés a futsal 1. Liga nyolcadik játéknapján. Az október végén rendezett Bajnokok Ligája csoportköréből hazaigyekvő Duna-partiak még letudták ezt a párharcot, a nagy sietségben viszont hibát követtek el.

Hirdetés

A 4–0-ra megnyert, így a kötelező három pontot megszerző galaciak edző-játékosa, Florin Ignat a kolozsvári bajnokit megelőző találkozón megkapta a negyedik sárga lapos figyelmeztetését, így értelemszerűen nem játszhatott a kincses városiak ellen.

Nem is lépett pályára, csakhogy a játékvezetői lapra felkerült a neve, mint a gárda trénere. A mérkőzésen készült fotókon látható is, hogy a kispad mellől dirigálja a többieket.

Ezt pedig tiltja a versenykiírás. Azaz, akár játékosként, akár szakmai stábként, akit kiállítottak, annak nincs játékjoga, csak nézőként vehet részt az összecsapáson.

A szövetség versenybizottsága így hivatalból 3–0-ra módosítja az eredményt, így az addig még pontot sem szerző Clujana kapott hármat ajándékba, az Unitednek pedig sokba kerülhet az így elhullajtott pontok.

A korrekciót követően jelenleg így fest az 1. Liga rangsora:

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2021–2022, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
8
6
0
2
44-25
18
2
Galaci United Galac
8
5
1
2
48-17
16
3
Dévai Autobergamo Déva
7
5
1
1
41-20
16
4
Temesvári CFR Temesvári CFR
8
5
0
3
41-20
15
5
Luceafărul Buzău Luceafărul
7
2
0
5
24-31
6
6
Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști
8
2
0
6
30-42
6
7
Kolozsvári Clujana Clujana
8
1
0
7
13-86
3
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Fordulatos csatában nem tudott dűlőre jutni a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely

Döntetlennel zárult a székelyföldi rangadó a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely között a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. A vendég udvarhelyiek kettővel is vezettek, a házigazda azonban fordított, végül osztozkodtak a pontokon.

Kettővel elhúztak, jól gazdálkodtak az előnyükkel a marosvásárhelyi futsalosok

Kézben tartotta a találkozót és magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a Marosvásárhelyi VSK a Vajdahunyadi Corvinul ellen a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában.

Megkapta a Szuperkupát, aztán simán nyert a Sepsi-SIC

Ünnepi hangulatban kezdődött, fölényes sikerrel folytatódott a Sepsi-SIC első hazai bajnokija. A háromszékiek a mérkőzés előtt átvették a futsal Szuperkupát, majd 9–3-ra legyőzték a Luceafărul Buzău együttesét.

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!